2021.11.21. 21:54
Meccsel avatták fel az új tardosi pályát, Völner Pál volt a lánycsapat kapitánya
A Magyar Falu Programban épült sportpálya mellett átadtak egy belügyminisztériumi támogatással felújított járdaszakaszt és egy vis maiorral rendbetett árokrendszert is.

A Magyar Falu Programban épült sportpálya mellett átadtak egy belügyminisztériumi támogatással felújított járdaszakaszt és egy vis maiorral rendbetett árokrendszert is.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Novotni Ákos
Az idén több jelentős fejlesztés is történt Tardos községben. A napokban átadott Kossuth utcai – mintegy 560 méter hosszú – felújított járdaszakaszt a Belügyminisztérium támogatta, míg a Kossuth utca és a Kiskert utca között kijavított árokrendszer rendbetétele vis maior alapból történt. Az óvoda épülete mellett kialakított pálya pedig a Magyar Falu Program keretében valósult meg a benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően.

Az átadók között a leginkább vidám esemény a Hétszínvirág Óvodához volt köthető. Itt található ugyanis az a multifunkcionális sportpálya, amely kifejezetten az óvodás korosztály számára készült. Az eseményen részt vett dr. Völner Pál államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, akit Csabán Béla polgármester Budai Attila alpolgármester és dr. Szmodis István jegyző társaságában fogadott.
A pályaavatót rendhagyó módon nem szalagátvágással tették hivatalossá, hanem az apróságok focimeccsével. A lánycsapat kapitánya dr. Völner Pál volt, míg a fiúk élére Csabán Béla állt. A mérkőzést a község jegyzője vezette. A találkozó igazságos döntetlennel zárult, a csemeték nagy-nagy örömére.
Azt mondják, „jó üzlet” volt
A multifunkcionális pálya egyértelműen az óvodás korosztálynak készült. Csabán Béla polgármester elmondta, hogy a sikeres pályázat a községnek „jó üzlet” volt, hiszen az állam finanszírozta a beruházást, azaz a településnek egy fillérjébe sem került. A 28 millió forintból valósult meg a pályatest műanyagborítása. Emellett két minikosárlabda-palánkot állítottak fel, és két minifutballkaput is. Az pályán megrendezett első „összecsapást” a Hétszínvirág Óvoda apraja-nagyja végigszurkolta.
A beruházással kapcsolatban dr. Völner Pál kiemelte, hogy az óvoda épülete mellett kialakított pálya a Magyar Falu Program keretében valósult meg, amelyhez az önkormányzat 28 millió forintos pályázati forrást nyert. A mérkőzést követően a résztvevők elsétáltak a Kossuth utcához, hogy megtekintsék a tardosi kővel szegélyezett, teljesen felújított járdát, amelyen minden porta előtt felhajtót alakítottak ki, valamint rejtett árkokat.
Ennek köszönhetően a forgalmas környéken, ahol sok kisiskolás jár az oktatási intézménybe, sokkal biztonságosabbá válik a gyalogos közlekedés.
A járdakorszerűsítésre 20 millió forintot nyert a település. A vízelvezető-árkok felújítására, a vis maior alapból nyert 25 millió forintos támogatást a helyi önkormányzat, megszüntetve ezzel a lezúduló csapadék okozta többéves gondokat.