2021.10.26. 20:01
Rangos díjat kapott a tatabányai orvosigazgató és az esztergomi főgyógyszerész
A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen az egészségügyi munkát elismerő díjakat Kásler Miklós miniszter és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át.
Ernyey Zoltán orvosigazgató, osztályvezetõ fõorvos átveszi a miniszteri elismerõ oklevelet Rétvári Bencétõl
Forrás: MTI
Fotó: Balogh Zoltán
– A magyar egészségügy a kereszténység értékein alapul, a szeretetre, az odafigyelésre és egymás tiszteletére – mondta az emberi erőforrások minisztere október 26-án kedden Budapesten, egészségügyi szakmai díjak átadásán.
Kásler Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott: az orvoslás személetében a kereszténység új megközelítést adott, mert a szolidaritásra, a másokon való segítésre, a gyámolítandók támogatására készítette fel az embereket. A miniszter kiemelte: a díj névadója, Batthyány-Strattmann László orvos ezt a szemléletet képviselte, hiszen gazdag arisztokrataként – kastélyában kórházat kialakítva – ingyenesen gyógyította a rászorulókat.
A kitüntetettekhez szólva Kásler Miklós azt mondta, ők ezt a keresztényi tradíciót képviselik: emberségből mutattak példát. Batthyány-Strattmann László-díjban heten, Pro Sanitate-díjban hetvenkilencen részesültek, huszonhárman miniszteri elismerő oklevelet vehettek át.
Ernyey Zoltán, a tatabányai Szent Borbála Kórház Központi Irányítás, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának orvosigazgatója, osztályvezető főorvosa miniszteri elismerő oklevelet vett át Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkárától.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/MOpMz8aZ5zQ9hEj77DbTFYv17qkt4UKO2dv2JFiXDg8/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjNjExZTEzNDRjYzRmODY4OGZiMTNlMDgyMzg0ZWMz.jpg)
Pro Sanitate díjat kapott Barkócziné Zsuk Irén, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház intézeti főgyógyszerésze.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/ES4oI_EploZuYnqMHwLATqNrDS_3IS18AutVJ3eR4Eo/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzZTA1ZTQ3NzAxZDRjNTNiYTI4YzVmZTdmMWFkYTM2.jpg)
Miniszteri elismerő oklevelet kapott Borka Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Fizioterápiai Tanszék, Országos Korányi Pulmonológiai Intézetének főiskolai tanársegéde, gyógytornásza és Balog István, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza – Neurológiai Osztályának főorvosa.
Pro Sanitate díjat kapott Bábiczky Ágnes, a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház – Kardiológiai Rehabilitációs Egység részlegvezető főorvos és Assani Omar, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója. Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Hajduk Krisztina, az Istenhegyi Géndiagnosztika Centrum szülész-nőgyógyásza, humángenetikus szakorvosa, osztályvezetője és Csiki Zoltán orvos, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója és Babik Barna, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet tanszékvezető egyetemi tanára.
Egészségügyi szakmai díjak átadója a Pesti Vigadóban