program

2021.10.30. 10:45

Kés és szike is előkerült a szákszendi Tök jó délutánon

A Tök jó nevezetű délután keretében ragadtak késeket szülők és gyerekek egyaránt, hogy közösen minél látványosabb töklámpásokat készítsenek.

W. Zs.

A Tök jó nevezetű délután keretében ragadtak késeket szülők és gyerekek egyaránt, hogy közösen minél látványosabb töklámpásokat készítsenek.

Forrás: Beküldött

Késekkel, szikékkel, kanalakkal és egyéb szerszámokkal felszerelkezve érkeztek a szülők csemetéikkel a közelmúltban a faluházba, hogy halloween ünnepéhez közeledve együtt készítsék el töklámpásaikat. A Tök jó délután nevet kapó program családias jellegéről Takács Tímea programszervező is gondoskodott: forró tea és szendvicsek várták a program résztvevőit. A helyiségben volt sütivásár is, amelynek bevétele jótékony célt szolgált. A megvásárolt édességekkel a Kiskuckó Óvodát lehetett támogatni.

A méretes tökök kifaragásához kellett a felnőtt kéz is, hiszen nem kis feladat volt előkészíteni a terményt ahhoz, hogy a végén belekerüljön a gyertya, ami az őszi ünnep elengedhetetlen kelléke. A programon garantált volt a jókedv, amelynek végeredményeként 24 töklámpás készült, különböző technikákkal. Volt közöttük hagyományos faragott tök, de a cicafejű és a csillagszemű darab sem maradhatott el. A program végeztével természetesen mindenki hazavihette magával elkészített lámpását, hogy ezután majd otthoni dekorációként tudjon szolgálni.

Legismertebb jelkép a töklámpás

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep október 31. éjszakáján. Az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet és ilyenkor egyszerre hódoltak a napisten és a holtak ura előtt. Hitük szerint ezen a napon tért vissza a földre a bűnösök lelke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában