hagyomány

2021.10.18. 07:00

Halban gazdag hétvégén mulattak az Öreg-tónál

Többtonnányi pontyot halásztak le a szakemberek a hétvégén Tatán, az Öreg-tavi nagy halászat elnevezésű rendezvényen. A pikkelyeseket aztán kisvártatva nagy élvezettel fogyasztották el a szép számmal kilátogató vendégek.

Várvizi Tamás

Halban gazdag hétvégén mulattak az Öreg-tónál

Forrás: 24 Óra

Fotó: D. I.

Szombaton reggel a korán kelők már szemtanúi lehettek az úgynevezett lehalászásnak, melynek során húzóháló segítségével többtonnányi halat emeltek ki a tóból. A népünnepélynek számító lehalászást egyébként még az 1800-as évek végén kezdték el. A hálóvetés idővel társasági eseménnyé vált, a hagyományt pedig 2001-ben elevenítették fel először.

Michl-­Perczell Anitától, a tatai Városkapu Zrt. programszervezőjétől megtudtuk: minden évben ebben az időszakban halásszák le a halakat a tóból, eleinte csak két-három évente tartották, ám később áttértek az évenkénti eseményre.

A várárokban a halakat élve is meg lehetett vásárolni, ám aki már készen szerette volna elfogyasztani, annak sem kellett csalódnia: megannyi kondérban kellette magát a halászlé, készült a sült hal, mi több, az ínyencek halchipset is kóstolhattak. A lehalászást követően nem maradt el az ilyenkor szokásos áldás sem. Havassy Bálint, a Szent Kereszt Plébániatemplom plébánosa áldotta meg a halászokat és kért áldást munkájukra.

Különböző finomságok készültek az Öreg-tó partján (Fotó: D. I. / 24 Óra)

Természetesen nem csak a kulináris élvezetek hívei találhatták meg számításaikat, az egész hétvégén változatos programokkal készültek a szervezők. Megyénk egész területéről érkeztek zenekarok, amelyek a legváltozatosabb stílusban szórakoztatták a közönséget. Érkeztek vásári komédiások, bohócok, bűvészek, a legkisebbeket pedig kézműves játszóház és baba-mama sarok is várta. A halételeket zumbával is le lehetett mozogni, a legbátrabbak pedig táncra is perdülhettek.

A fesztivál látogatói ingyenesen tekinthették meg a tatai vár összes kiállítását és kedvezményesen válthattak belépőjegyet az újjászületett Esterházy-kastélyba. Üde színfoltja volt a hétvégének egy ózdi kovácsmester is, aki, mint mondta, kilencedik generációs szakmabeli, de egy mangalicából készült finomságokat áruló úriember Kalocsáról érkezett Tatára.

A lehalászáson tehát alighanem mindenki remekül szórakozott, éhes senki nem maradt, így kijelenthető: ezen a hétvégén csak a halaknak nem lehetett teljes a komfortérzetük…

Lovag is főzte a bajai halászlevet

Nagy kondérnál tüsténkedett Gyuricza Tibor és csapata. Hercegszántóról érkeztek, és mint azt elmondta: három lovagrendnek is tagja, valamennyit a főzőtudományával érdemelte ki. Mint fogalmazott, még a Ferencváros futballistáinak is megcsillogtathatta tudományát. Amikor pedig közölte, hogy olykor saját magával is versenyez, e sorok írója – aki nem mellesleg jó harminc éve ellenséges viszonyban van minden uszonyossal – is kedvet kapott egy kis kóstolóhoz. A végeredmény: kellemes csalódás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában