meglepetés

2021.09.21. 11:30

Több mint 700 motoros előtt kérték meg Adrienn kezét Esztergomban

A Motorosok is Lehetnek Angyalok idei felvonulása nem csak a motorosok száma, hanem egy romantikus pillanat miatt is emlékezetes marad.

Kemma.hu

Adrienn és párja egy éve ugyanitt ismerte meg egymást

Forrás: beküldött

Idén hetedik alkalommal, több mint 700 motoros részvételével ismét megrendezték a Motorosok is Lehetnek Angyalok jótékonysági motorosfelvonulást Dorog és Esztergom között. A felvonulás aprópója minden évben az, hogy a Vaszary Kolos Kórház javára gyűjtsenek. Ezt a motorosok úgynevezett támogatói jegy megvásárlásával tehették meg.

Innen indul a hagyomány

Hét éve történt, hogy Lehotay Miklós motoros balesetet szenvedett és az esztergomi sebészeten kapott remek ellátást, amelynek köszönhetően megmentették az életét. A hála nem maradt el: Miklós és testvére, Katalin eltervezték, hogy ezután minden évben „A motorosok is lehetnek angyalok” címmel felvonulást szerveznek Esztergomban és környékére, mely megmozdulásnak a célpontja, átvitt értelemben és konkrétan is a Vaszary.

A dübörgő menet idén a dorogi művelődési ház előtt gyülekezett, ahonnan Tokodaltáró, Tokod és Tát érintésével zúgtak át Esztergomba.

A hagyományokhoz híven az esztergomi kórház udvarán is tett egy tiszteletkört a kétkerekűsek színes kavalkádja, majd a Víziváros felé vették az irányt, ahol ebéddel és koncerttel várták a felvonulókat. Mint minden évben, így idén is lehetőség volt vért adni. Hertlik Ágotától, a véradás szervezőjétől megtudtuk: a rendezvény előtt és közben 70-en adtak vért, segítve ezzel önzetlenül.

A felvonulás végállomásán, a Mindszenty téren Lehotay Katalin, az esemény szervezője és Völner Pál országgyűlési képviselő is beszédet mondott.

A beszédek után egy meglepetés lánykérésnek is tanúi lehettek a motorosok, méghozzá a szervezők bevonásával: a Pécsről érkezett Fellegi Adriennt szólították a színpadra azzal a fedősztorival, hogy egy nyereményjátékon sorsolták ki a nevét, amelyen egy „életre szóló, nagy ajándékot” kap. Miután Adrienn felment a színpadra, megérkezett párja is, aki térden állva kérte meg a lány kezét. A lánykérés helyszíne sem volt véletlen, ugyanis a két motoros pontosan egy éve ugyanitt, a felvonuláson ismerték meg egymást.

Adrienn és párja egy éve ugyanitt ismerte meg egymást (Fotó: beküldött)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában