VOSZ

2021.09.10. 20:44

Oscar-díjas rendezőnk jelenlétében adták át a Megyei Príma Díjakat

Pénteken kora este új helyszínen, a Tulipános Házban díjazta szűkebb hazánk gazdasági-, köz-, valamint kulturális és sportéletünk kiválóságait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete.

Kemma.hu

Szabó István, Oscar díjas filmrendező is a Príma Gálaest díszvendége volt

Fotó: D. I.

A Príma Gálaesten részt vett Szabó István, tatabányai kötődésű, Oscar-díjas filmrendező, de díszvendég volt mellette Demján Sándorné Lídia asszony is, akinek 2018-ban elhunyt férje alapította a Prima Primissima díjat a VOSZ támogatásával 2003-ban. A gálát Pordán Zsigmond, a VOSZ megyei szervezetének elnöke nyitotta meg.

Ahogy az hagyomány, a Kemma.hu és a 24 Óra is részt vett a Príma-közönségszavazáson, olvasóink is dönthettek a közönségdíj sorsáról. A voksok alapján a Príma Közönségdíjat a Tatabányai Bányász Öregtáncos Együttes érdemelte ki. A rendezvényen részt vett Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere is. Mindhárman díjátadóként is közreműködtek a gálán.

Príma Díjat Kókay Krisztina esztergomi textilművész, grafikus, dr. Békefi Dezső tatabányai gyermekgyógyász, Salamon Zoltán tatabnyai atlétika edző, Bánhidy László esztergomi pedagógus, művészettörténész, valamint Lattmann Béla dorogi jazz zenész vehetett át. Utóbbi a Demján Sándor különdíjat érdemelte ki. Természetesen az Art Limes Művészeti Folyóirat (Virág Jenő), az Orfeusz Társulat, Kakuk Tamás író-költő-művészeti író és Páll János építészmérnök munkásságát is elismerték, különböző különdíjakkal.

 

A gálaesten tíz olyan megyei vállalkozást is kiemeltek, akik a saját területükön elért kiemelkedő eredményeikért, példamutatásukért, közéleti tevékenységükért Szakmai Díjat kaptak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől.

Az Év Vállalkozói Komárom-Esztergom megyében:

  • Oszuska Zoltán és Harmath Zoltán, a Transport-Beton Kft. tulajdonosai
  • Jurás József, egyéni vállalkozó
  • Farkas Péter István, a WF Építőipari Kft. ügyvezetője
  • Békási Imre Egyéni vállalkozó
  • Lovas Melinda egyéni vállalkozó
  • Pfluger Gábor CNC Centrum Kft. ügyvezető igazgatója
  • Mázi Gábor, a Sáfár Bt. ügyvezető igazgatója
  • Turay István, a Centrum Klíma Kft. ügyvezetője
  • Berdán Sándor, a Sós-Berdán Kft. ügyvezetője
  • Aszódi György, az ASZÓDIVILL Kft. ügyvezető igazgatója
  • Mint elhangzott, az Országos Vállalkozók Napján, december 3-án négy megyei vállalkozót is elismernek. Őket is köszöntötték most: Magyar Miklóst, a Pikante-Gasztro Kft. ügyvezető igazgatójáz, Radvánszki Gyöngyvér egyéni vállalkozót, Szücs Jánost, a TRIVEX Kft. ügyvezető igazgatóját, és Bán Jánost, az Octoplus 97 Kft. ügyvezető igazgatóját.

     

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában