2021.06.04. 07:00
Tavaszi nagytakarítás volt az Öreg-tó partján
Az Aktív Magyarország az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal hirdette meg „Tavaszi Nagytakarítás” elnevezésű programját, amelyhez Tata Város Önkormányzata is csatlakozott. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti értékek megőrzésére valamint arra, hogy a természetben elhagyott szemetet a kirándulók szedjék össze, illetve el se dobják.

Az akció napján igazán népes csapat gyűlt össze az Öreg-tó partján, hogy megtisztítsák az erdőt és a sétányt
Forrás: rara.hu
A város önkormányzata a Vérteserdő Zrt.-vel együttműködve szervezte meg a helyi szemétszedési akciót az Öreg-tó nyugati részén található erdőrészletekben. Limp Tibor, a Vérteserdő Zrt. erdészeti igazgatója az eseményen tájékoztatott arról, hogy az elmúlt években a városok, a pihenő- és táborozóhelyek környékén elszaporodott az illegálisan elhelyezett hulladék, és ugyanez elmondható az erdőbe vezető utakról, rétekről is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül tette közé a „Tisztítsuk meg az Országot!” pályázatot, melynek égisze alatt különböző civil és állami szervezetek gyűjtöttek össze illegális hulladékot. A pályázati felhíváshoz kapcsolódóan a Vérteserdő Zrt. az elmúlt hónapokban 67 helyszínen mintegy 2500 köbméter szemetet szedett össze. A tatai szemétszedő akcióhoz a Vérteserdő Zrt. zsákokkal és gumikesztyűkkel is hozzájárult, valamint járművet biztosított a hulladék elszállítására.

A „Tavaszi nagytakarítás” kampány célja, hogy minél többen ragadjanak kesztyűt, illetve szemeteszsákot, és túrájuk során annyi szemetet gyűjtsenek össze, amennyit csak tudnak. A kampány weboldalán további hasznos tanácsokat találhatunk a tavaszinagytakaritas.hu oldalon. A helyi gyűjtést a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal önkéntes csapata egy közös ebéddel zárta az Öreg-tó partján.

A szemétszedés mellett a „Tavaszi nagytakarítás” kampány fontos üzenete, hogy az erdőben csak a lábnyomunkat hagyjuk, semmi mást, főleg szemetet ne. Ha lehet, hulladékot erdei szemetesben se hagyjunk, hiszen a napi szemétgyűjtést egyetlen erdészet vagy nemzeti park sem tudja megoldani, az állatok viszont táplálékot keresnek, ezért jó eséllyel szétszórhatják a gyűjtőedények tartalmát. Az ételmaradékok és csomagolások illata pedig vonzza az állatokat, és nem ritka, hogy mindkettőt megeszik.
Sok az illegális szemetelő a városban
Mürkl Levente, a Környezetvédelmi és Városüzemeltetési Iroda vezetője az illegális szemétlerakásokkal kapcsolatos tapasztalatokról elmondta: – Egyre több problémát okoz ez a jelenség különböző helyszíneken. Illegális hulladék gyakran a szelektív hulladékgyűjtő szigetek környezetében található. A gyűjtőszigetek környékére az elmúlt időszakban több ízben helyezett ki kamerákat az önkormányzat. Az erdőszéli területekről is nagyon sok hulladékot kell elszállítania a városnak, ami komoly többletköltséget is okoz.