2021.06.18. 21:40
Ezt a videót minden árpádos megkönnyezi – elbúcsúztak szeretett igazgatójuktól a diákok
Árpád-életműdíjjal és vastapssal búcsúztak el Kovács Miklóstól, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójától az iskola tanévzáróján.

Árpád-életműdíjjal és vastapssal búcsúztak el Kovács Miklóstól, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójától az iskola tanévzáróján.
Forrás: 24 Óra
Fotó: K. D.
Kovács Miklós 1983 óta tanít az iskolában, ebből 24 évet töltött igazgatóként. A rendezvényen az is elhangzott, a gyerekek bármikor fordulhattak hozzá, magas pozícióban sem felejtette el, milyen diáknak lenni.
– Kedves fiatalok, kedves kollégák! Nagyon meglepődtem, nem tagadom, jólesett ez a meglepetés – mondta a meghatódott igazgató.
Köszönöm a tantestületnek, a mindenkori dákoknak és szülőknek az elmúlt 38 évet.
A díjátadót követően az iskola énekkara Szeimann Zsuzsanna vezetésével előadta az igazgató egyik kedvenc dalát. A Michael Jackson szám átdolgozását először 1994-ben énekelte el az akkori, pedagógiai szakközépiskolás osztálya. A dal szövegének átírásában Kántor Péter magyartanár mellett Polyóka Tamás igazgatóhelyettes és Szeimnann Zsuzsanna is részt vett.
A gimnázium diákönkormányzata a Eperjesiné Pogrányi Rozália igazgatóhelyettestől, valamint Balpatakiné Pintér Zsuzsanna és Kovácsné Schandl Ágnes tanárnőktől is búcsút vett.