hagyomány

2021.05.24. 14:38

Régi családi fotókat is várnak Tardos múltjáról az Országos Szlovák Napokra

Tavaly csak terv volt, idén már kijelenthető, hogy július 3-án az Országos Szlovák Önkormányzat a faluban rendezi az Országos Szlovák Napot. A rendezvény alkalmából egy fotókiállítást is terveznek.

Petrik J.

Forrás: beküldött

2020-ban csak arra volt lehetőség, hogy a Domovina szlovák kulturális, televíziós magazin segítségével országszerte képet kapjanak a megyénkben, a Gerecse völgyében megbúvó település mindennapjairól a magyarországi szlovákok.

Fotókkal emlékeznének

A község közösségi oldalán a rendezvénnyel kapcsolatos felhívás is megjelent. A két helyi önkormányzat egy fotókiállítás keretében szeretné megmutatni, hogy „Ilyen volt Tardos(bánya), ilyenek voltunk, tardosiak”. Ide várnak olyan 1980 előtt készült fényképeket, amelyek bemutatják, hogy milyen volt a múlt században a tardosi emberek élete. Szívesen veszik a családi fotókat is, hiszen kis közösségről lévén szó, szegről végről mindenki ismeri a másikat, valamint régi dokumentumok is segítenék a múlt megismerését, megismertetését. Június 15-ig a tardosi közösségi házban várják és di­gitalizálják a hely- és kortörténeti fotográfiákat és hivatalos iratokat.

Most májusban, a polgármesteri hivatalban egyeztetett egymással Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Laluska Veronika kulturális referens, Király Katalin, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének igazgatója a helyi szlovák önkormányzat képviselőivel, Kissné Török Erika elnökkel és helyettesével, Árendás Zoltánnéval, illetve Izingné Pruzsina Rózsával. A megbeszélésen a katolikus egyházat Szabó Zoltán atya, míg a községet Csabán Béla polgármester és Csabán Tibor képviselték.

A jelenlegi járványügyi adatok és szabályok szerint, minden akadály elhárult és csak a szép, napos időt kell megrendelni. A szervezőkre rengeteg feladat vár a parkolási lehetőségek biztosításától a fellépők öltözőinek kijelölésén át a mobil illemhelyek elhelyezéséig, hiszen mintegy 600–700 vendégre számítanak.

A sikeres egyeztetést követően a résztvevők megtekintették az esemény helyszíneit, a múzeumot, a művelődési házat, a templom környékét és az IKSZT-t. Ez volt az első lépése egy színvonalas, a szlovákság szempontjából felemelő, emlékezetes nap megrendezésének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában