Büszkén gondol vissza 60 éves tanítói pályájára minden szomódi Marika nénije

– Családi indíttatásból választotta a pedagógusi pályát?

– Nem igazán. Sem a szüleim, sem a nagyszüleim között nem volt tanító vagy tanár. Egyszerűen az általános iskola után jelentkeztem az Esztergomi Állami Tanítóképző Intézetbe.

– Ezt miként kell elképzelni?

– Itt is érettségiztünk. Kiváló osztályfőnökünk volt, a dorogi dr. Csiffáry Nándor. A középfokú tanítóképzés lényege az volt, hogy már a második évtől gyakorlatra jártunk különböző iskolákba. Az érettségit követően a megyei tanácson kellett jelentkezni munkára. Fiatalon, de viszonylag nagy, kétéves tapasztalattal kerültem ki Oroszlányba, az Arany János Iskolába, egy hatvantagú tantestületbe. Szerencsére ott is volt egy korrepetitorom, aki segített. Emellett negyedévente jártunk a főiskolára, konzultációra.

– A tanítóképzőben negyedévente mi volt a teendőjük?

– Beszámoltunk a tanítás során szerzett tapasztalatainkról, illetve szabályos oktatási tervet készítettünk, amit be kellett mutatni. Ez a folyamat három évig tartott. Sőt, egyre sűrűbben, már havi, kéthavi rendszerességgel jártunk Esztergomba. Rengeteget tanultunk, csak úgy szívtuk magunkba az elméleti ismeretanyagot. A vége felé pedig már csak azt vártuk, hogy kitűzzék a diplomázásunk dátumát. Mi tagadás, erre is jó sokat készültünk, és óriási boldogság volt, amikor megkaptuk.

– Három év után távozott Oroszlányból…

– Mivel Szomódon éltem, és ott lehetőségem nyílt arra, hogy taníthassak, hát így kerültem oda. Aztán 1998-ig ott tanítottam, és még egy kicsit rá is dolgoztam a nyugdíjra.

– Miként gondol vissza erre a hatvan esztendőre?

– A legfontosabb, hogy soha, de soha nem bántam meg. Boldog vagyok, mert nagyon sok aranyos gyereket taníthattam. Annak is örülök, hogy az osztálytalálkozókon, amelyekre meghívtak, kiderült, minden tanítványom megállta a helyét az életben. Ma már persze a többségüknek ősz a haja, de ez nem is véletlen, hiszen az első, oroszlányi osztályom diákjai már elmúltak hatvanévesek.

A turista

Marika júliusban tölti be a nyolcvanat. Ma is remek egészségének örvend. Gyógyszert nem szed, csak a csontjaira. Hogy ilyen formában van, abban bizonyára a sok kirándulás, túrázás is segítette. Sőt, amióta nyugdíjba vonult – elmondása szerint – beutazta szinte egész Európát. Ám mindig csak olyan utakon vett részt, ahol nem a bevásárlás vitte a prímet, hanem a kulturális kalandozás, a gyönyörű épületek, híres múzeumok megtekintése. Ebben a helyzetben azonban kissé beszűkült a világ. A gyémántdiplomás pedagógus mostanában egy órácskát sétál.