2021.01.05. 06:55
Fekete nap: a „málenkij robotra” elhurcoltakra emlékeztek Várgesztesen
1945. január 6-án 61 férfit hurcoltak el, akik közül többen már sosem tértek vissza a családjukhoz. Értük gyújtottak gyertyát a településen.
Rising Károlyné beszédét hallgatják a jelenlévők
Forrás: beküldött
– Fekete nap volt a község történelmében 1945. január 6-a, az emlékezés történelmi felelősségünk – kezdte a hősi emlékműnél tartott megemlékezést Rising Károlyné polgármester, majd így folytatta: ma már csak azok tudnak mesélni, akik fiatalként átélték, látták, ahogy a férfiakat német származásuk miatt „málenkij robotra” hurcolták – szerszámokkal és három napi élelemmel. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hadifogolyszedés a katonákon túl a civil lakosságot is érinti – tette hozzá a polgármester.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/MvhHfDMcofvkQ-kSXTbTrUYpHxQ6_EDXBu576God19U/fill/2000/1333/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJjNDRmODNlMDQzYzQ0NjI4NDY2Y2U1MTU1Nzc0ZmFi.jpg)
Fotó: beküldött
A hetvenhat évvel ezelőtti események huszonnégy várgesztesi és egy budapesti családot érintettek, hatvanegy 16 és 55 év közötti férfit vittek el, asszonyok, gyermekek, beteg idősek maradtak a kifosztott faluban. Az érintetteknek csak egy része tért haza; meggyötörten, betegen.
Pillmann József, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke egy elhurcolt levelét olvasta fel, majd Visnyei László plébános mondott imát az áldozatokért, és gyertyagyújtással emlékeztek a háborúkban meghalt hősökre.