tervek

2020.11.29. 05:58

Ügyfélközpontú működést szeretne megvalósítani Tatabánya új jegyzője

Novembertől dr. Verhóczki Zita lett Tatabánya új jegyzője, aki munkája során egy ügyfélközpontű működést szeretne megvalósítani a hivatalban.

Sugár Gabi

Forrás: Beküldött

Korábban aljegyzőként dolgozott a városházán, így jól ismeri a megyei jogú várost, a hivatalt. Célja, hogy a jelenlegi helyzet áttekintése után hatékonyabbá és korszerűbbé tegye a polgármesteri hivatalon belüli munkát. Dr. Verhóczki Zita november elsejétől tölti be a jegyzői tisztséget Tatabányán.

A hetvenezer lakosú megyei jogú város óriási ügyiratszámmal és nagyon sok tennivalóval működik. Az új jegyző ezért elsődleges feladatának tekinti, hogy megtalálja a megoldásokat a hivatal optimális működése érdekében, azaz minden ügy gyorsan, és a legnagyobb körültekintéssel zárulhasson – vallja dr. Verhóczki Zita.

– A hivatal törvényes, szakszerű és alapos működésének megteremtéséhez elsőként a jelenlegi helyzetet szeretném áttekinteni. Az a tapasztalatom, hogy minden hivatalban megvalósíthatóak olyan újítások is, amelyeket költségvetési ráfordítás nélkül is végre lehet hajtani – mondta.

Mivel korábban is dolgozott a város polgármesteri hivatalában, így rálátása van a működésére, ugyanakkor most magával hozta a máshol bevált módszereket, gyakorlatot.

– Azt gondolom, hogy a szabályozottság felmérésével kell indítani a munkát, megalkotni a hiányzó belső szabályzatokat, és a további működés optimalizálásához a szükséges dokumentumokat összeállítani – vallja.

Dr. Verhóczki Zita számára fontos a munkatársakkal való jó kapcsolat is. Szeretné elérni, hogy a hivatal dolgozói érezzék: bizalommal fordulhatnak hozzá, számíthatnak rá.

– Szerintem egy jó vezető aktívan részt vesz a mindennapi munkában is. Meggyőződésem, hogy saját tevékenysége által, hozzáállásával képes motiválni munkatársait, így lehet kialakítani egy jól működő hivatalt.

Dr. Verhóczki Zita hozzátette: ügyfélközpontú működést szeretne, amely széles körű tájékoztatásra épül. A lakosság ugyanis a hivatal munkáján és tevékenységén keresztül értékeli az önkormányzat munkáját.

Több mint tizennégy évet töltött el a közigazgatásban

Dr. Verhóczki Zita a Miskolci Egyetemen végezte jogi tanulmányait. Később, munka mellett szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán jogszabály-szerkesztő szakjogász, majd később a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen önkormányzati szaktanácsadó képesítést. Önkormányzatoknál töltötte szakmai gyakorlatát már egyetemi tanulmányai során is. Friss diplomásként is természetesen önkormányzati hivatalokban helyezkedett el.

Több mint tizennégy évet töltött el a közigazgatásban, ebből tizenkettőben önkormányzati szakmai és vezetői feladatokat látott el. A több mint egy évtizedes tevékenysége alatt számtalan tapasztalatot gyűjtött a különböző hivatalokban.

Szabadidejében szívesen kertészkedik. Férjével gyermekét a természet és az állatok szeretetére neveli. Van két kutyájuk is. Nagyon szeret olvasni, szívesen lapozgatja Kurt Vonnegut regényeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában