25 éves sportriporteri múltjából írt könyvet a Tatai Televízió ikonikus alakja

Tóth Vilmos 1989-ben került a tatai televízióhoz, aztán 25 éven keresztül – gyakorlatilag nélküle – nem létezett sportadás. Mikrofonnal a kezében járta a várost és környékét. Ő az a sportriporter, aki ha valamiről nem tudott, az nem is „létezett”. Amikor először futottunk össze, leginkább a segítőkészsége és a felkészültsége kapott meg, így a Tóth Vilmosból hamarosan „Vilikém” lett...

A témákhoz az affinitása leginkább a sportolói múltjából fakadt. A Tatabányai Bányász utánpótlás-focicsapatából az ifiválogatottságig jutott, ám egy makacs sérülés óvatosságra intette. Igaz, még játszott a Dorog, akkor NB I. B-s együttesében, sőt a Tatai Rákóczival az NB III.-ban bajnoki címig jutott. Amikor végleg szögre akasztotta a stoplist, edzősködött Tatán, a MOLAJ-nál, a Komáromi FC-nél és Naszályon is, de közben már tucatszámra készítette a sportriportokat.

Most pedig Mikrofonnal Tata sportjában 25 éven keresztül címmel a riportjai válogatásából könyvet „fabrikált”. Érdekes, hogy a sportpályafutása kiteljesedését egy sérülés határolta be, miközben – ha szabad így fogalmazni – tévés karrierjének is egy térdműtét vetett véget. Úgy fogalmazott: „már nem nagyon bírtam a sok futkosást...” Ezért „csak” 25 évig tévézett.

A riportalanyok közül ma is emlékszik az elsőre, aki Kósa Judit súlyemelő volt. Elmondása szerint a legizgalmasabb beszélgetést Mocsai Lajossal, a kézisek akkori szövetségi kapitányával „forgatta” a Cseke-tó partján. A tatai sportemberek közül Basky Péterrel és Szurcsik Istvánnal, a két kézilabdaedzővel készített riportjaira mostanában is jó érzésekkel gondol.