országos kezdeményezés

2020.08.16. 18:34

A partifecske előbb költözött be, mint ön? Azonnal hívja a madárvédőket!

A Magyar Madártani Egyesület több évtizedes, a partifecskék védelmét szolgáló országos projektjéhez csatlakozott idén a Komárom-Esztergom megyei szervezet.

Krupánszki Máté

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Fotó: Csonka Péter

A Magyar Madártani Egyesület 1990 óta Action Riparia projektnéven végzi a partifecskék gyűrűzését. A kezdeményezés célja, hogy a szakemberek átfogó képet kaphassanak ezen madarak állományát befolyásoló túlélési, szaporodási, diszperziós és vonulási jellemzőkről. Ehhez a kezdeményezéshez az országos egyesület csoportja is csatlakozott az idén Szabó Máté helyi titkár koordinálásával.

– Idei évtől csatlakoztunk mi is ehhez a programhoz. Minden évben 1-2 alkalommal gyűrűztünk partifecskéket különböző fészektelepeken, de sose volt egy konkrét célja. Idén tavasszal a kollégákkal egyeztetve döntöttük el, hogy keretet adunk ennek a tevékenységünknek és csatlakozunk az országos gyűrűzési programhoz – mondta a szakember.

Szabó Máté kiemelte, hogy a projekt számos összetett feladat szakszerű ellátását igényli. Le kell határolni a rendszeresen vizsgált területeket, felmérni a potenciális partifecske élőhelyeket, a már meglévő telepeket felmérni, gyűrűzni ezeken a telepeken és nem utolsósorban a felvenni a befogott madár adatait. Emellett számos feltétele van a projekthez történő csatlakozásnak.

– A projekt csatlakozásához elengedhetetlen feltétel, hogy a gyűrűzési munkát végző személynek legyen gyűrűzővizsgája. Ez lényegében egy jogosítvány arra, hogy védett madarakkal dolgozhasson az ornitológus és ellássa a fogott madarakat egyedi jelölővel. Ezen felül a madárfogáshoz szükséges hálóparkkal, gyűrűzőfogókkal és a megfelelő típusú gyűrűvel kell rendelkezni. Ezt jellemzően saját költségen vásárolják a kollégák. A madárgyűrűket viszont a gyűrűzési központtól kell igényelni – mondta Máté, aki a Komárom-Esztergom megyei szervezet koordinátoraként tevékenykedik.

A gyűrűzési szezonban időnként kell egy rövid beszámolót írni az országos koordinátornak. Ebben a részeredményeket kell leírni. Mennyi madarat sikerült gyűrűzni, hány helyszínen kezdtük el a munkát, sikerült-e korábban gyűrűzött madarat fogni, esetleg külföldi gyűrűs madár akadt-e a hálóba. A gyűrűzési időszak végén összesítem a begyűjtött adatok, majd elküldöm a gyűrűzési központnak és az országos koordinátornak egy összegzővel együtt.

Az országos projekt arra is keresi a választ, hogy hogy vajon a Kárpát-medencében fészkelő populációk között milyen kapcsolat lehet. Az idei gyűrűzések alkalmával sikerült egy cseh gyűrűs partifecskét befogni, amelyet egy évvel korábban Csehországban gyűrűztek. Ez tovább erősítette azt a tényt, hogy szoros kapcsolat van a cseh és magyar partifecske populációk között.

A partifecskék telepesen fészkelnek, sokszor több száz, de akár több ezer párból álló kolóniákat is kialakíthatnak. Rendszerint minden évben új költőüregekből álló telepeket létesítenek, hogy az előző évi fészkekben elszaporodott parazitákat elkerüljék. Megyénkben a legtöbb telep homokbányákban található. A szakemberek néhány Duna-menti partfalat is ismernek. Gyakran előfordul azonban, hogy a madarak az építkezés alatt álló területekre is befurakodnak.

– Az ilyen esetekről többször lehet hallani, olvasni. Tavasszal, amikor keresik a fecskék az alkalmas falakat, ahol költeni tudnak, akkor elég egy pár napos „pihenés” az építkezésen és máris elkezdik az üregásást. Ezen nem kell meglepődni. A mai Magyarországon szinte nincsen már természetes folyószakasz. Az összes folyót gátak közé szorítottuk és megszűntek a régi kanyargó (meanderező) folyók, ahol természetesen költenének a partifecskék. Ha a madarak beköltöznek az építkezési területre, akkor meg kell várni a költés végét – hangsúlyozta a szakember.

Ha a madarak beköltöznek az építési területre, akkor értesíteni kell a helyileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, illetve a Magyar Madártani Egyesület helyi csoportját. Amint tudomást szereznek a természetvédelmi szervezetek a történésről, úgy megkezdik az egyeztetést az érintett féllel. Ha későn veszik észre a madarak fészkelését és már tojások is vannak a fészekben, akkor az építkezést is leállíthatják, ameddig a fiókák el nem hagyják a fészket.

A partifecske Magyarországon természetvédelmi védelem alatt áll. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint. A jogszabály szerint nem csak a kifejlett madár, hanem a fészke, tojása, tolla és fiókái is védettek.

A partifecske gyűrűzése

– A partifecskéket a költési időszak alatt lehet a legnagyobb sikerrel jelölni. Ekkor felkeressük a telepeket és oda feszítjük ki a hálókat. Egy fogásra nagyjából 20-30 percig áll fogásra képesen a háló, majd miután kiszedtük a madarakat, akkor fogásképtelenné tesszük azokat. Így a madarak folytathatják a megszokott életüket. A kiszedés után a madarak egy zsákba kerülnek, amivel a gyűrűzési helyre szállítjuk őket. Itt megtörténik a jelölés, biometriai adatok felvétele (súly, kondíció, szárnymérés), majd elengedjük őket. Általában a költőhelytől maximum 100 méterre gyűrűzzük meg a madarakat, így probléma nélkül visszatalálnak a fecskék – részletezte a szakszerű folyamatot a titkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában