2020.06.27. 07:00
Kalandos erődítményt vehettek birtokba a gyerekek a komáromi Jókai ligetben
Tematikus játszóteret avattak a komáromi Jókai ligetben péntek délelőtt. Bár a park már három hónapja elkészült, a vírushelyzet miatt késett a hivatalos átadás.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Körtvélyfáy Dina
Az észak-komáromi Öregvárat ábrázoló játszópark a Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás Cultplay-projektje keretében készülhetett el. A pályázatban több település is részt vett: Észak-Komáromban például a komáromi Csillag erőd épül meg, Ógyallán az oroszlányi bányászmúzeum kicsinyített mása, míg Vágsellyén a majki remeteség. A projekt összköltsége több mint 2 millió euró (körülbelül 700 millió forint) volt, Komáromra több mint 300 ezer euró, azaz mintegy 100 millió forint jutott.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/l_Z_dXrjdkI1Jl-btFA4XSC5mC0KCIeB2Ly61aFoCl0/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1YjJhNTUxNmJlMTQ0Y2VhZTIyYzNkZjNlNzc0NjAx.jpg)
Dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere köszönetet mondott Bara Zoltánnak, a csoportosulás ügyvezetőjének, aki a pályázat lebonyolításában nagy szerepet vállalt. Elmondta azt is, ezek a játszóparkok az összetartozás érzését erősítik, folyamatos vetélkedőket, ismeretterjesztő, oktató programokat szerveznek majd a helyszíneken. Úgy vélte, a Monostori híd szintén az összetartozást szimbolizálja, erősíti az egy város, két ország szellemiséget a két Komárom között. A játszóparkról azt mondta, fiataloknak, családoknak nyújt kikapcsolódási lehetőséget a Jókai liget régi salakos focipályája helyén. Lehetőséget nyújt a szabadidő kellemes, mozgással teli eltöltésére. Teljes egységet alkot majd a Jókai ligettel és környékével, ahol több fejlesztés is zajlik, például a Jókai-gimnázium energetikai korszerűsítése a zöld város projektnek köszönhetően.
Nagy Nikolett önkormányzati képviselő beszámolt a körzetet érintő legutóbbi fejlesztésekről. Nemrégiben, a zöld gondolkodás jegyében elektromos töltőállomásokat helyeztek ki a város két pontján. A Csillag erőd felújítása már befejeződött, a belső kiállítótér berendezése folyamatban van, amellyel kicsit megcsúsztak a járvány miatt. Az esemény végén a tóparti ovisok és a Petőfi-iskola fitkid csoportjának tagjai adtak műsort.
Formális határ
Az átadón Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere arról beszélt, a Pons Danubii Társulásnak több más sikeres programjai is „beérni” látszik, mindegyiknek az a célja, hogy a természetes régió újraalakuljon, a határ formális legyen. Az eseményen részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Michl József tatai polgármester, a társulás elnöke is.