Fejlesztés

2020.06.17. 11:59

Bajóton mintegy 800 négyzetméteres piacteret alakítanak ki

A fejlesztés mintegy 9,7 millió forintos költségéhez csak kevés helyi forintot kellett hozzátenni, a többit a Vidékfejlesztési Program egyik pályázatán nyerte el a község.

Fenyvesi Károly

A faluban újabb fejlesztési elképzelések gyakorlati megvalósítása zajlik. Például a művelődési ház közelében egy süttői székhelyű cég munkásai 800 négyzetméteres piactér kialakításán dolgoznak. A megvalósítás 9,7 millió forintos költségéhez csak kevés helyi forintot kellett hozzátenni, a többit a Vidékfejlesztési Program egyik pályázatán nyerte el a község. A majd murvázott területen fából készült kis árusítóhelyek, elektromos csatlakozási lehetőségek is várják az eladókat és az érdeklődőket.

A Katona József utca és a Kossuth Lajos utca sarkán lévő telek alkalmas lesz arra is, hogy a művelődési ház rendezvényeire autóval érkezőket elég parkolóhely várja. Ha ezen a területen befejezi a munkát a cég, a művelődési ház másik oldalán old meg egy újabb feladatot. Itt az önkormányzat korábban megvásárolt két ingatlant, lebontatta az ott álló épületeket, új szerepet kap a mintegy négyezer négyzetméteres terület.

A Szlovákia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében kiírt egyik pályázat keretében, a felvidéki testvértelepüléssel, Szőgyénnel együttműködve, 80 ezer euró támogatást nyert el a falu egy közösségi tér kialakításához. A parkosított, padokkal, részben térburkolattal, járdával, illetve víz- és áramvételi lehetőségekkel, táncterülettel, fedett szabadtéri színpaddal gazdagodó terület remek helyszíne lehet a hagyományos helyi rendezvényeknek (is).

Szintén községi hír, hogy egy korábbi döntésnek megfelelően, az idei évben nem lesz a településen falunap, illetve szüreti felvonulás sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában