járvány

2020.06.30. 14:01

A Follow The Flow és a Margaret Island is alkotással töltötte a vírusos időszakot

A járvány megjelenése óta nagy ütést szenvedett a zeneipar. Megyénkhez köthető együttesek frontembereit kérdeztük a járványidőszak alatti megpróbáltatásokról.

Raffael Veronika

Fotó: Sivák Zsófi

– A Papp László Budapest Sportarénában végigpróbáltuk az egész műsort a március 15-ei fellépésre, a Red Bull Pilvaker csapatával összehozott koncert azonban az elsők között hiúsult meg – meséli a tatabányai származású Molnár Csaba, vagyis Fura Csé, a Follow The Flow frontembere. A karantén időszakát az együttes nehezen élte meg, azonban az énekes elárulta: az otthon töltött időt munkával töltötték.

– A kényszerleállás tényét majdnem két hétig nem is tudtuk feldolgozni és azt sem, hogy nem találkozhatunk a közönséggel. Ám amint elfogadtuk a helyzetet, elkezdtünk alkotni. A karantén ideje alatt adtuk ki, „Tavasz” című felvételünket is. A live bejelentkezések és az online klippremierek során is végig tartottuk a kapcsolatot a rajongókkal. Nehéz látni a végét. Szerencsére azóta sokasodnak a koncertidőpontok, az igazi visszatérésnek az augusztus 18-ai fellépésünk ígérkezik: a Budapest Parkban egy várhatóan telt házas koncerttel jelentkezünk majd újra – mesélte Fura Csé.

Hasonlóan hiányolja az élő közönséget a tatabányai Peron Music Alapítvány által felfedezett Margaret Island is. Az énekes, Lábas Viki elárulta: három hónappal ezelőtt az együttes Fonyódra helyezte székhelyét és alkotótábor jelleggel töltötték el a karantén idejét: új dalok, új ötletek megvitatásával bepótolták mindazt, amire a hat­éves fennállás óta a folyamatos koncertezés miatt nem jutott idő.

– Közösségi oldalakon és videomegosztó felületeken számos online dalolásban vettünk részt – virtuális koncertek, online fesztiválok vannak a hátunk mögött. Igyekeztük fenntartani a közösséggel folytatott párbeszédet. A jövőben a „Valahol” című dalunk folytatásaként július közepén jön ki az alkotótábor gyümölcse: „A boldogságtól szakadjon meg a szívem” című felvételünk – tette hozzá a frontember.

A Margaret Island csapatára is szép újrakezdés várhat a koncertezés terén – a tervek szerint augusztus első napján a Szigligeti várban csendülhetnek majd fel dalaik, ahol gyakori vendégek. Bíznak benne, hogy a helyzet és az aktuális jogszabályok megengedik majd az esemény megtartását.

A koronavírus-járvány mindenkit érintett a zeneiparban

A koncertek elmaradása az egyéni előadók és az együttesek számára egyaránt hatalmas kiesést generált. És a zeneipar többi résztvevője akkor még szóba sem jött: hangtechnikusok, producerek, fénytechnikusok, rendezvényszervezők és menedzserek álltak hónapokig tehetetlenül. Megváltóként várja az ipar minden résztvevője az augusztus közepét – a jelenleg érvényben levő kormányrendeletek szerint ugyanis az ötszáz főnél kisebb és nagyobb rendezvények szervezése továbbra sem lehetséges. A helyzetnek köszönhetően az ország legnagyobb fesztiváljai mellett a Víz, Zene, Virág Fesztivál is elmarad idén – ezzel egy szegmens szolgáltatóit kiszolgáltatott helyzetbe hozva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában