segítségnyújtás

2020.06.10. 07:30

A dömösi állatvédőknél leltek otthonra a kóbor kutyák elől megmentett őzgidák

Két kis újszülött őzgida került a napokban a Fióka és Madármentés dömösi természetvédelmi helyére. Az ikreket kutyák támadták meg, és az anyjuk már nem fogadta vissza őket. Segítség nélkül pár óra alatt elpusztultak volna.

G.D.V.

Forrás: Beküldött

– Este jött a telefon, hogy Zebegény határán két kis őzgidát talált egy, a város szélén lakó házaspár. Elmondásuk szerint a kóbor kutyák ijesztették el a sutát, és kerülgették a kicsiket. Elzavarták a kutyákat, de nem merték ott hagyni a gidákat, hátha vissza térnek az állatok. Ezért gumikesztyűvel megfogták és egy tiszta dobozba téve biztonságos helyre vitték a kölyköket – mesélte Márton András, a természetvédelmi menhely vezetője. Miután a kutyák elmentek, a házaspár visszavitte a gidákat, de biztos távolságból figyelték őket.

– Egy suta jött ki a bokrok közül, megszagolta az ikreket, majd elment. Feltehetően megérezte rajtuk a kutyák szagát. Mivel félő volt, hogy a kóbor állatok visszamennek, azt tanácsoltam a házaspárnak, hogy hozzák el hozzánk a kicsiket. Késő éjjel érkeztek meg, akkor láttuk, hogy alig pár órás őzekről van szó, egyedül kihűltek volna az erdőben – magyarázta az állatvédő, aki hozzátette, a gidákat most cumisüvegből etetik három óránként. A gondoskodásnak hála négy nap alatt megduplázódott a súlyuk.

Kóbor kutyák elől mentették meg a kicsiket (Fotó: Beküldött)

– Nagy szerencséjük, hogy testvérek, mert ők egymás mellett fognak később is maradni. Az egyedül nevelt őzeket ugyanis nem lehet később a fajtársaikkal együtt tartani. Ha a gidák felerősödnek és kicsit nagyobbak lesznek, egy vadasparkba fogunk nekik új otthont találni – mondta a szakember.

Tartsuk pórázon

Az állatmentő arra figyelmeztetett, hogy ellési időben még a legszelídebb kutyák is veszélyt jelenthetnek az őzgidákra. – Elég ha csak körbefutja párszor, vagy kíváncsian az orrát hozzá dugja. Ha a kutya szaga rákerül a gidára, az anya már nem fogadja vissza. A pár napos állatnak pedig semmi esélye sincs egyedül az életben maradáshoz. Ezért a törvényi szabályozásnak megfelelően erdőben csak pórázon sétáltassuk a kutyákat – figyelmeztetett Márton András.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában