Szomoron lelt otthonra a világjáró fotós

A 38. Magyar Sajtófotó Pályázat idei nagydíját Hajdú D. Andrásnak ítélte a szakma. Az internetet bújva rám zuhantak a valóság hátborzongató részleteire fókuszáló fiatalember képei.

Első fényképezőgépét tizenévesen kapta, ezeréves családi Zenit volt. Saját szobájában pancsolt a vegyszerekkel, maga hívta elő a filmeket. Később egy családi kirándulás kapcsán vásárolt fényképezőgéppel négyszáz kockát lőtt el, és a laboros az előhívást követően megjegyezte: ritka, hogy valakinek minden fotója sikerül. Az egyetem mellett aztán beiratkozott egy fotós tanfolyamra. Akkor dőlt el: megtalálta azt az eszközt, amellyel igazán ki tudta fejezni önmagát.

– Vizuális történetmesélő vagyok, anyanyelvem a fotózás – vallja magáról weboldala bemutatkozó oldalán. – Érdekelnek az emberek. Érteni akarom azt, hogy ki mit és miért tesz, és erről szemtanúként akarok tudósítani, őszintén és hitelesen. A fotók mellett időnként filmezek és hangot is rögzítek, vagy pedig ezeket ötvözve multimédiát készítek. Szabadon használom a műfajok adta lehetőségeket, a cél mindig az, hogy „átmenjen” az üzenet. Mert a jó kép történetet mesél.

Amely néha gyomorszájon találja az embert. Akár a mostani díjnyertes képei. A sorozat döbbenetes nyomorban, Nagybányán készült. András erre a sorozatára 2014-ben már megkapta az André Kertész Nagydíjat, majd harmadjára a Pécsi József ösztöndíjat, és ez indította el azon az úton, hogy hosszú távú sorozatokban, filmben és multimédiában is kezdjen el gondolkodni.

András azt vallja: egy képnek egyértelműnek és könnyen dekódolhatónak kell lennie.

– Vannak értő szemek, akik, azonnal látják a finomságokat a fotón, de máskor mély csalódás, hogy a legalapvetőbb üzenet sem megy át, nemhogy a részletek. Ezért volt óriási siker a kedvenc anyagom, a kongói, amely egyértelmű üzenetet közölt. Dr. Hardi Richárdról, a tatabányai kórház szemorvosáról szól, aki huszonöt éve gyógyít Afrika szívében. Ott voltam évekkel ezelőtt, most tervezem, hogy ismét kimegyek. Adományoknak köszönhetően ugyanis hamarosan megnyílhat a klinikája – fogalmazott.

András weboldalán is több kép, színes beszámoló szól erről az útjáról, amely komoly sikereket hozott számára. Az egykori tatabányai orvos neve ismerősen cseng nekem is. És a képeket nézve már tudom: a Szent Borbála Kórház szemészeti folyosóján találkoztam korábban a kiváló fotókkal.

Sikeres volt 2014-ben a pécsi postásról szóló sorozata, aki a szegénysorra kérte magát, valamint a tavalyi Magyar Sajtófotó Pályázat első helyezett anyaga, amely egy hátrányos környezetben életre hívott futballcsapatról szól.

– Nem egy kényelmes szakma ez – meséli. – Nekem oda kell mennem, ott kell elkészítenem a fényképet. Ilyenkor mindig mérlegelek, hogy megéri-e a befektetett energia. A kongói anyagnál a több ezer kilométer utazás és egyéb kellemetlenségek eltörpültek a téma fontossága mellett. Másfél–két hónapot töltöttem el Hardi doktor társaságában. Úgy éreztem, a képek valós változást indukáltak: egy fontos orvosi projektben több emberhez juthat el a segítség. Ebben a fotóknak is nagy szerepe volt.

András szeretne visszamenni Kongóba. Az első képsorozat óta öt év telt el, és hamarosan a hazánkból is érkező adományokból megépülhet a kórház, az európai színvonalú szemészeti centrum. Mint megtudtuk, a kijárási korlátozást jól viselte családjával Szomoron (az anyagfelvételkor még érvényben volt ez az intézkedés – a szerk.). Nagy a kert, mindig akad tennivaló.

– Szerelem volt első látásra ez a ház, pedig nem is akartunk Pest megyén kívül költözni. Négy éve élünk itt, nagyon jól érezzük magunkat. Most különösen: van időnk veteményezni, kerítést ácsolni, élvezni az otthont, a tájat. Hálásak vagyunk, mert álmunkban sem gondoltuk, hogy ilyen remek iskolát találunk a gyerekeinknek, befogadó, segítő közösséggel. Életünk egyik legjobb döntése volt Szomor.

Életút, díjak, elismerések

Hajdú D. András angol irodalomból szerzett diplomát; szakdolgozatát az amerikai háborús fotográfiáról írta. Sokáig dolgozott fotóriporterként egy internetes lapnál. Később parlamenti tudósításokon portrékat készített, kulturális rendezvényekről tudósított, járta a vidéket. Angliába és a pekingi olimpiára is eljutott. Készített anyagot a Svájc-Magyarország közötti prostitúcióról, a nagybányai cigánytelepről, vagy a magát nyomornegyedbe kérő pécsi postásról is. Több multimédiás anyag is fűződik a nevéhez: forgatott például Miklósa Erika operaénekes életéről is. Jelenleg szabadúszó fotósként dolgozik, a Budapesti Metropolitan Egyetem fotóriporteri tagozatán óraadó tanár, és a Nikon magyarországi nagykövete. A magyar mellett a nemzetközi sikerek sem kerülték el, már mozgófilm kategóriában is jegyzik a nevét. Három alkalommal nyerte el a Pécsi József Ösztöndíjat, 2012-ben a Robert Bosch Alapítvány ösztöndíját, továbbá kétszer a Hégető Honorka multimédia nagydíját. 2013-ban elsőként lett Hemző Károly-díjas. 2018-ban Minőségi Újságírásért díjban részesült egy komplex multimédiás cikksorozatért. A hazai sajtón kívül olyan megrendelőknek fotózott már, mint a National Geographic, a The Telegraph, a Politico, a Forbes, a Bloomberg, az ENSZ, vagy a Tages Anzeiger.