sürög-forog a konyhában

2020.05.15. 18:42

Gasztroblogot indított a kecskédi fiatal, aki a MasterChef Juniorban is szerepelt

Gasztroblogot indított az ifjú főzőbajnok, a kecskédi László Lili, aki kortársait arra szeretné buzdítani, bátran ragadjanak fakanalat.

Wágner Zsanett

Forrás: Beküldött

Az újságíró nem lepődik meg a válaszon, amikor azután érdeklődik, hogy a cikk elkészülte napján ki szorgoskodott a konyhában. Természetesen Lili és spárgával fűszerezett tésztát készített családjának. A kecskédi fiatal azt mondja, nagyon megszerette a konyhában töltött perceket.

– Szeretem elkészíteni az ebédet vagy éppen a vacsorát a családom számára, amikor csak időm engedi – mondja a tizenöt éves lány. Kihívásként éli meg, hogy az internet adta lehetőségeket kihasználva különböző fórumokról szerezzen ötleteket az újabb ételekhez.

Kedvenc ételéről mindhiába faggatjuk, a főzelékektől elkezdve mindent szívesen fogyaszt, de az új ízeket sem veti meg. Legutóbb például ázsiai ízvilágot kölcsönzött kecskédi otthonukba, Pad Thai-t készített. A járványhelyzetben bevezetett digitális oktatás miatt megszaporodtak az otthon töltött percek, így még gyakrabban ragadott fakanalat. Viccesen hozzáteszi, sokszor azt főzött, amit a „karanténkonyha” megengedett.

Lili gasztronómiai képessége és gondoskodása már kisebb korában megmutatkozott, mint mondja osztályfőnöke születésnapjára minden évben sütött tortát. Négy évvel ezelőtt pedig egy nyaralás alkalmával ragadta magával a főzés szenvedélye, azóta pedig rendszeresen képzi magát. A magyar szakácsok közül Mautner Zsófit és Szendrei Bencét említette, de nagyon felnéz Pesti Istvánra is, aki a tatai Platán Michelin-csillagot szerzett séfje.

A MasterChef Junior számára élményfőzés volt, nem verseny. Elmondása szerint mindig nyugalom lesz rajta úrrá, ha fakanalat ragad. Igazi kikapcsolódásként éli meg az étel művészetét, és jó érzéssel tölti el, amikor munkájával másoknak is örömet tud okozni.

Lili a vele egykorúakat szeretné arra buzdítani, ne féljenek a konyhában. Inspirációként egy hónappal ezelőtt indított gasztroblogján publikálja receptjeit. Például elleshető a fehércsokoládés-szedres töltött briós, a csokoládés minipite szilvalekvárral, vagy éppen a majdnem hortobágyi húsos palacsinta, mely zöldségekkel és sajttal megspékelve kínál igazi gasztroélményt. Édesapja – látva lánya lelkesedését – elkísérte tavaly Budapestre, a Papp László Sportarénában rendezett Konyhakiállításra, ahol mindenki nagy megdöbbenésére ínycsiklandó pohárdesszertet készített a 14 éves lány.

A MasterChef Junior világszerte nagyon népszerű

A világ egyik legnépszerűbb főzőműsora, a MasterChef konyhája a hírességek után a legkisebbek számára is megnyitotta kapuit. Két évvel ezelőtt a MasterChef Juniort az egyik kereskedelmi csatorna tűzte műsorra, melyben a pultok mögött 9–13 éves gyerekek mérik össze főzőtudásukat és kreativitásukat. A sok száz jelentkező közül a 16 legjobb küzdött meg egymással a stúdióban tíz héten keresztül, és köztük szerepelt a kecskédi Lili is. A fiatalok igazi csapattá kovácsolódtak és a mai napig közös programokat szerveznek. Januárban például Jászberényben találkoztak. Persze a közös hívószó továbbra is a konyhamesterség, ezért nem is csoda, hogy egyik programként beiktatták a kolbásztöltést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában