Headstock

2020.04.07. 07:30

Országszerte ismerik már a dorogi, egykori gimis bandát

Szinte nem létezik olyan Esztergom környékén élő fiatal, aki ne hallott volna a dorogi Headstock nevű zenekarról, mely országszerte ismert. Az idei év, legalábbis a banda szempontjából mindenképpen erős lesz, hiszen kislemezzel és videóklipekkel jelentkeznek majd.

Walczer Patrik

Forrás: Beküldött

A zenekar története 2006-ig, mégpedig egy általános iskolai táborig nyúlik vissza. Dejcző Bence – az együttes dobosa – odament a hintánál ülő Jurás Ádámhoz, a későbbi gitároshoz. Meg is tárgyalták, hogy ki milyen hangszeren játszik, majd eldöntötték, hogy alapítanak egy zenekart.

– Megbeszéltük, hogy majd írok neki az egyik közösségi oldalon, majd jeleztem, hogy Kain Márton is csatlakozna hozzánk. Kellett nekünk egy basszusgitáros, ő pedig gyorsan kezébe kapta a hangszert és meg is tanult játszani rajta – idézte fel az emlékeket Dejcző Bence.

Úgy fél évvel később Pick Marcell (gitár, ének) is belépett a bandába, majd immár a baráti társaság ebben a felállásban tépte a húrokat. Úgy három-négy éven át AC/DC, Metallica és Guns N’ Roses számokat játszottak, majd ahogy szépen lassan változott az ízlésük, úgy a keményrockos stílust skate-punkos vonalra cserélték.

– Készítettünk egy kislemezt, de tudtuk, hogy kellene még egy énekes. Marci mondta, hogy hallott egy srácról, aki jól énekel. Így jött a képbe Walczer Dávid. Írtunk neki, hogy jöjjön el egy próbára és tanuljon meg néhány számot. Még arra is emlékszem, hogy aznap Ignite-os baseballsapka volt rajta. Így lett ő a frontember – mondta.

Ekkor már 2011-et írtunk és onnantól számítjuk az addig csak klasszikus gimis zenekarnak számító banda „komolyabb történetét”. Azóta már a legtöbb magyar nagyvárosban és híres klubokban is felléptek. Az első daluk a Régi dallam volt, de a sikert a Hagyd meg nekünk hozta meg nekik, melyet több tízezren hallgattak meg a YouTube-on. Külön történet tartozik a Zápor című számukhoz is: Dejcző Bence és Walczer Dávid közösen írta meg a szöveget, majd elégedetten hátra is dőltek. Csakhogy másnap hiába keresték a számítógépen, kiderült ugyanis, hogy nem mentették el a fájlt. Nem is emlékeztek semmire, így kezdhették elölről.

– A két kislemezünk mellett Évgyűrűk címmel megjelentettünk egy albumot 2018-ban. Több klipünk már ötvenezer megtekintés fölött jár, a Keringőre például 127 ezren kattintottak rá – jegyezte meg Bence.

Egyébként a banda népszerűségét jól jelzi, hogy a környéken gyakran látni a Headstockos pulóvert viselő fiatalokat, sőt még az egyik budapesti moziban is találkoztunk már egy olyan pultoslánnyal, aki az ő pólójukat hordta.

– Dorog- és Esztergom-környéki koncertjeinket általában több százan látogatják, de máshol is szép számú rajongóbázisunk van. Tény, hogy a munkahelyi és egyéb elfoglaltságaink miatt sajnos egyre nehezebb úgy beosztani az időnket, hogy legyen a zenekarra energiánk. Ugyan nem fásultunk bele a dolgokba, de kellő motivációval tölt el, amikor egy-egy fellépés alkalmával vagy egy új szám megjelenése után látjuk, hogy mennyien szeretnek minket. Értük továbbra is érdemes csinálni – mondta.

Ez az év nemcsak a koronavírus, hanem az idén megjelenő háromdalos Headstock kislemez miatt is mindenképpen emlékezetes lesz. Ezenfelül pedig két videóklipet és egy dalszöveges videót is készít a banda.

Turné

A Headstock már több magyarországi városban – mint például Debrecenben és Győrben –, sőt külföldön is letette már a névjegyét. Például a felvidéki Dunaszerdahelyen és más szlovák településeken is többször játszottak már, idén januárban pedig az esztergomi Have No Clue-val, valamint a The Vernallal együtt vették be a szerbiai Újvidéket. Dejcző Bence szerint rendkívül jó volt a buli, bár a közönség tagjai közül csak egy ember tudott magyarul, ennek ellenére a szerbiai srácok imádták mindhárom bandát. Most tavasszal egy nagyobb volumenű országos turnéra indultak volna, csakhogy a koronavírus-járvány miatt le kellett mondaniuk az összes fellépésüket. Sokáig halogatták a bejelentést, bízva abban, hogy hátha változnak a dolgok, de végül nem így lett és az időközben meghozott intézkedéseknek megfelelően, valamint az ajánlásokat betartva a halasztás mellett döntöttek. Ugyanakkor nem mondtak le az országjáró körútról: szeretnék, ha a fertőzésveszély elmúltával bepótolhatnák az elmaradt koncerteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában