5,95 milliárd

2020.03.14. 05:54

Ingatlanmogullá is válhatna az ötössel

A hét végén ismét rekordnyeremény várható az ötöslottón. Az 5,9 milliárd forintos telitalálatból, ha befektetni akarnánk ingatlanba, több százat is vehetnénk egyszerre.

Szűr Annamária

Az ötöslottó 5,9 milliárd forintos telitalálatból, ha befektetni akarnánk ingatlanba, több százat is vehetnénk egyszerre.

Forrás: Shutterstock/ingtatlan.com

Rekordösszeget, több mint 5,9 milliárd forintot lehet nyerni az ötös lottón, amely bőven elég a legdrágább ingatlanokra, köztük például egy fővárosi 4200 négyzetméteres Váci utcai épületre vagy egy Baranya megyei kastélyra, de belefér ebbe a keretbe a Balaton melletti települések közül az összes eladó balatonszemesi és szántódi ingatlan, sőt, a megyei jogú városok közül Hódmezővásárhely vagy Salgótarján valamennyi eladó lakását és házát is megvehetné a nyertes. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével, Balogh Lászlóval azt is megnéztük, mire lenne elég ez a pénznyeremény Komárom-Esztergom megyében.

– A számok úgy jöttek ki, hogy megnéztük, hogy mennyi az átlagos kínálati ingatlanérték, és ezt nem a hirdetések számával szoroztuk fel, hanem segítségül hívtuk az ingatlan.com Minden1X funkcióját, ami ingatlanonként csoportosítja a hirdetéseket. Így már össze tudtuk szorozni az eladó ingatlanok számát az átlagos ingatlanértékkel, és megkapjuk egy-egy település eladó lakásainak és házainak az összértékét – részletezte Balogh László, hozzátéve, hogy ahhoz, hogy Komárom-Esztergom megye összes eladó lakását és házát meg tudjuk venni, kicsivel több mint 10 darab rekord lottóötösre lenne szükség. A 2718 hirdetésben kínált 2306 ingatlan összértéke ugyanis 64,1 milliárd forint.

No de lássuk, mire futná még szűkebb hazánkban a bő 5,9 milliárd forintból az ingatlanpiacon! Komárom-Esztergom megyében a lottónyereményből meg lehetne vásárolni Dorog, Pilismarót, Vértes­szőlős, Lábatlan és Kesztölc valamennyi eladó ingatlanát együttesen. Tatabánya összes eladó ingatlanjára ugyanakkor nem futná a nyereményből, a hirdetett 644 lakhely összértéke ugyanis 16 milliárd forint. Tatán 8,5 milliárdra lenne szükség ahhoz, hogy a kínált 194 ingatlant megvegyük, viszont a két legdrágábbat gond nélkül megvehetnénk a nyeremény nem egész tizedéért, ugyanis a Rákóczi utcában 330 millióért, valamint egy meg nem nevezett, de a leírás szerint különleges helyen álló házat 220 millióért „vesztegetnek” épp.

Ingatlan-nagyhatalom lehetnénk

Az 5,9 milliárdos nyereményből komplett kistelepülések összes eladó ingatlanját lehetne megvenni. Így például Dorog 1,7 milliárd forint értékű 61 ingatlanját háromszor is megvehetnénk, és még maradna pénzünk Tokod 403 milliós összértékű 15 ingatlanját is megvenni. Szőlősön 1,1 milliárdból vehetnénk meg a 25 eladó házat, míg Környén 11-et 606 millióért. Ha minden létező nyereményünket befektetnénk, akkor Kesztölc, Tát, Környe, Baj, Szárliget, Ács, Dömös, Szomód és Héreg összesen 152 ingatlanját is megvehetnénk. Ugyanakkor a rekordösszeg nem lenne elég például Esztergom kínálatát megvenni, ott ugyanis bő 13 milliárdba kerülne a 335 eladó ház és lakás. Komáromban 277-re 9 milliárdot kéne fordítanunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában