voks 2019

2019.10.14. 08:47

A megyei közgyűlés több új tagot is köszönthet

A Komárom-Esztergom megyei közgyűlésben maradt a Fidesz-KDNP-s többség, de mind itt, mind az ellenzéki oldalon átrendeződtek a sorok.

Kemma.hu

Forrás: Beküldött

Az október 13-i választáson a megyei közgyűlés összetételéről is döntöttek a szavazók. A listákra leadott voksok alapján a Komárom-Esztergom megyei közgyűlésben 9-6 arányban a Fidesz-KDNP képviselteti magát a következő öt évben. A kormánypárti jelöltekkel szemben a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd együtt indult, ők hat helyet szereztek. Öt éve egyébként ugyanilyen arányú közgyűlés állt össze, de ellenzéki összefogás nélkül: akkor a 9 kormánypárti képviselő mellett 3 jobbikos, két szocialista és egy DK-jelölt jutott be a külön-külön pártlistákról.

Popovics György regnáló közgyűlési elnök, aki most is vezette a Fidesz-KDNP listáját, az éjszaka folyamán a Kemma.hu-nak úgy fogalmazott: annak is örül, hogy a kormánypárt listája a legtöbb településen nyert. Úgy érzi, hogy az eredmény azt igazolja, hogy az elmúlt években jól dolgoztak a megyei közgyűlésben, képviselni tudták a megye értékeit és érdekeit. Mindezek mellett megköszönte a bizalmat, amelyet a következő ciklusban igyekszik meghálálni. Ugyanakkor gratulált a megyében minden mandátumot nyert polgármesternek és képviselőnek, és sok sikert kíván a munkájukhoz.

A megyei közgyűlés leendő összetétele:

Fidesz-KDNP: Dr. Balogh Zoltán, Borsó Tibor, Gyuga Mihály József, Nagy György, Popovics György, Steindl Balázs, Dr. Szerencsés Gergely István, Turi Bálint, Vajda Bence

Ellenzéki összefogás: Barbora Zsuzsanna, Fodor Máté, Dr. Konczer Erik, Lévai Ferenc, Pálinkás Vilmos, Dr. Popvics Judit

Mind a korábbi ellenzéki pártos listákon, mind a kormánypártin nagy volt az átrendeződés a jelöltek sorrendjében, így pedig a közgyűlés személyi összetétele is változik az eddigiekhez képest.

A Fidesz-KDNP-nél, bár a listán ezúttal is szerepelt, de a 9. hely után, ezért onnan nem jutott be az eddigi közgyűlési tag Papp Péter Attila, Dr. Szabó Gábor János és Zoltai Dániel, míg Szallerbeck Kornél Fendált nem is jelölték a 30-as listán, vagyis itt is több új tag kezdi majd meg ötéves ciklusát, míg Dr. Balogh Zoltán, Borsó Tibor, Popovics György, Turi Bálint folytathatja a megkezdett munkát. Érdekesség, hogy Steindl Balázs, eddigi külsős alelnök most lista előkelő, második helyéről jutott be a megyei közgyűlésbe. Új tagként köszönthetik viszont Vajda Bencét, Dr. Szerencsés Gergely Istvánt és Nagy Györgyöt.

Az ellenzéki oldalon a grémiumban maradó Dr. Konczer Erik mellett Tatabánya korábbi szocialista alpolgármestere, Lévai Ferenc mellett négy új tag kezdheti meg a munkát, míg Michl Miklós József, Polonyi Zsolt, Zentai-Plajner Zsolt (Jobbik), Ujházy Emil és Winkfein Csaba (MSZP) mandátuma lejártával elköszön a megyei közgyűlési munkától. Az új tag Barbora Zsuzsanna, Fodor Máté egyéniben Tokodon, illetve Tatán megmérette magát képviselőjelöltként, de nem jutottak be az ottani testületekbe, míg dr. Popovics Judit szintén Tatán, polgármester-jelöltként veszített Michl József regnáló városvezető ellen, de egyéni képviselőként bejutott a helyi testületbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában