családtámogatás

2019.06.23. 20:00

Kisbéren 184, Tatabányán 61 extra négyzetmétert jelenthet az új CSOK a babaváró hitellel

Több évre támaszt adhat a lakáspiaci keresletnek a család- és lakástámogatási rendszer most bejelentett bővítése. Megyei körképünkben utánanéztünk, mire elég a támogatás és a kedvezményes hitel.

Feleki Marietta

A CSOK és a július 1-jén induló Babaváró Hitel, valamint a falusi CSOK indulásával kibővülnek a családok otthonteremtési lehetőségei.

–A korábbinál több család juthat számottevő támogatáshoz a családtámogatási rendszer bővítése és az új elemek révén. Például azok a kétgyermekes vagy két gyermeket vállaló családok, akik a meglévő lakásukat eladják és a vissza nem térítendő támogatás, valamint kedvezményes hitel segítségével másik, nagyobb lakásba költöznek – kommentálta a bejelentéseket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A bejelentett CSOK keretében a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására és megszűnik a használt lakásokra vonatkozó korábbi 35 millió forintos plafon. A Babaváró Hitel legfeljebb 10 millió forintig, legfeljebb 20 évre és legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel vehető fel.

Több mint 300 ezer család érintett

Az érintettek köre több százezres, a legfrissebb hivatalos adatok szerint ugyanis tavaly a kétgyermekes és két felnőttből álló családok száma meghaladta a 300 ezret és ehhez jönnek, akik még a jövőben vállalnának gyermeket, gyermekeket. Az, hogy a használt lakások piacán hozhat további élénkülést a támogatási rendszer bővítése azért is valószínűsíthető, mert a 2015 közepén elindított Családi Otthonteremtési Kedvezmény keretében támogatáshoz jutó háztartások közül 10-ből 7 használt lakás vásárlásához vette igénybe az állami támogatást.

De mire is elég a felvehető támogatás plusz tízmilliós hitel, és mit lehet venni a Babaváró Hitelből? A portál kimutatásából kiderül, hogy a legkisebb négyzetméter különbség Tatabányán és Tatán mutatkozik. Ezzel szemben érdemes például Ácson, Nyergesújfalun vagy Lábatlanon ingatlant nézni. Hiszen a négyzetméter árak ott a legalacsonyabbak, így akár 79 négyzetméterrel nagyobb lakásra is fordítható a CSOK és a 10 milliós hitel összege.

Település

Átlagos négyzetméter ár (ezer forint per m²)

Extra m² a CSOK+ 10 milliós hitel esetén (11,43 millió forint- amiből 10 millió forint hitel)

Extra m² a babaváró támogatással kiegészítve (ha a meglévő gyermek mellé érkezik a második gyermek – 21,43 millió forint, amiből 20 millió forint hitel)

Ács

143

79

149

Bábolna

258

44

83

Dorog

267

42

80

Esztergom

286

40

75

Kisbér

116

98

184

Komárom

340

33

63

Lábatlan

152

75

140

Nyergesújfalu

159

71

134

Oroszlány

244

46

87

Tata

238

48

90

Tatabánya

350

32

61

Tát

318

36

67

Igaz, a pontos hatást majd csak a részletes szabályozás ismertetése után lehet számszerűsíteni, teszi hozzá Balogh László. Mint a mellékelt ábra is mutatja, a magyarországi települések tekintetében kiugró értékeket Salgótarján mutat, ahol a legolcsóbbak az ingatlanok, így a támogatásból akár 98 négyzetméterrel nagyobb ingatlan is vásárolható. Ezzel szemben értelemszerűen Budapesten legmagasabb a lakások átlagára, így ott a legalacsonyabb a négyzetméter különbség.

Az ingatlancég elemzése szerint, ha egy család jogosult a két gyermek után járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, valamint a 10 millió forintos kedvezményes hitelre, akkor a nagyobb városokban körülbelül 30 négyzetméterrel nagyobb lakást tud vásárolni a család. Ez a babaváró hitellel kiegészített összeggel már 60 négyzetméter körüli nagyságot jelent, azaz ennyivel nagyobb ingatlanhoz juthatnak az érintett családok.

Forrás: Ingatlan.com
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában