csobbanás

2019.05.21. 07:07

Új cápával, felújításokkal vagy épp piknikezéssel melegítenek a szezonra a strandok

Hazánk legtöbb strandja május 15-én megnyitotta kapuit. Komáromban, Tatabányán és Tatán is várják már a vendégeket.

Nagy T.-Szűr A.

Hazánk legtöbb strandja május 15-én megnyitotta kapuit. Komáromban, Tatabányán és Tatán is várják már a vendégeket.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

A komáromi Brigetio Gyógyfürdő strand része csütörtöktől várta vendégeit. A kizárólag strandra szóló belépők árusítása június 1-től kezdődik, addig gyógyfürdős belépővel látogatható a strand. Kovács Károly, a Brigetio Gyógyfürdő ügyvezetője elmondta, hogy felkészülten nyitják meg a strandot.

– Több millió forintból felújítottuk a medencék vízforgató berendezéseit, ami a vendégek számára „láthatatlan” beruházásnak tűnhet, mégis szükséges és elengedhetetlen a megfelelő működésünkhöz. Május utolsó hétvégéjén számos program közül válogathatnak a városba látogatók, ezért úgy döntöttünk, hogy nem fokozzuk tovább a bőség zavarát: a fürdő június 1-jén tartja gyereknapi programmal ötvözött strandnyitó rendezvényét, ahol igazi vásári hangulatra számíthatnak a látogatók.

– Az elnyűtt játékcápánkat idén nyugdíjazzuk és helyette új, életerős cápa támadására számíthatnak az élménymedencébe látogatók – mondta Kovács Károly. – Emellett a nyáron számos programmal készülünk, érdemes folyamatosan figyelni a fürdő honlapját és a Facebook-oldalát az aktuális információkért – tette hozzá az ügyvezető, aki kitért arra is, hogy maradnak a tavalyi árak, nem emelkednek a strandbelépők.

Komáromban is felkészültek a strandszezonra (Fotó: Kovács László / 24 Óra)

A tatabányai Gyémánt Fürdőben is felkészültek az előttünk álló szezonra. Pál Petra operatív és marketingvezető lapunknak elmondta: a strand medencéi felújításon estek át, jelentős részüket újraburkolták, a zöldfelületek is felfrissültek.

Mint megtudtuk, az úgynevezett kis strand, vagyis a kiúszós medence jelenleg is minden hétvégén nyitva tart. A teljes kültéri részt június közepén vehetik birtokba a vendégek, de ha kedvező lesz az időjárás, akkor már a pünkösdi hétvégén is csobbanhatunk a strandon. A jó hangulatról ezen a nyáron is változatos programokkal gondoskodnak. A kisgyerekes családokra is gondolnak, így a játszóház érvényes élményfürdő belépőjeggyel ingyenesen használható. A belépőárakat úgy alakították ki az ország leginkább családbarát fürdőjében, hogy azok minél jobban kedvezzenek a családoknak, emellett a Tatabánya-kártyával rendelkezők, a diákok, a nyugdíjasok is számíthatnak a különböző kedvezményekre, hét közben pedig még alacsonyabbak a belépőárak. Az árak a tavaly nyárhoz képest nem fognak változni.

Piknikezés fürdés nélkül

A Fényes Fürdő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a strand júniusi nyitása előtt kétszáz forintos belépőjegy váltásával bárki piknikezhet, napozhat a Grófi-tónál, de kiemelték, hogy a tó vizében fürödni tilos. Hozzátették: azok, akik a Fényes Tanösvényre jegyet váltanak, ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást. Az egykor katonai medenceként ismert terület természetes állapotát egyébként a közelmúltban állították vissza, mintegy 15 ezer köbméter iszapot távolítottak el belőle, valamint a beton partját is eltávolították. A tó mellett egyébként szauna is működik, amely honlapjának tanúsága szerint május 31-ig, a téli szezon végéig várja a vendégeket és többek között úgy invitálja őket, hogy a forrás-tóban tudnak felfrissülni a szaunázás után.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában