2019.05.27. 11:07
Megyei sorrendek és legek a rekorder EP-választáson
Komárom-Esztergom megyében is fölényes győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, viszont a DK, a kétfarkú kutyapárt és a Momentum is okozott meglepetést.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A 2019-es európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 13, a Demokratikus Koalíció 4, a Momentum 2, az MSZP-Párbeszéd valamint a Jobbik pedig egy-egy voksot szerzett. Ahogy arról a vasárnap folyamán folyamatosan frissülő tudósításunkban beszámoltunk, országos szinten, úgy Komárom-Esztergom megyében is mintegy másfélszer annyian szavaztak arányaiban, mint a 2014-es uniós választáson, sőt, még az első, 2004-es voksolásnál is nagyobb volt a részvétel most.
Komárom-Esztergom megye minden városában és megyei szinten is a Fidesz-KDNP pártszövetség szerezte meg a legtöbb mandátumot, de a kilenc jelölt között a sorrend más-más képet mutatott. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt például Ácsot leszámítva előzte minden városban az LMP-t, míg a Momentum Esztergomban például erősebb volt a Jobbiknál. A két párt között a legnagyobb Tatán volt a különbség előbbi javára egyébként: itt majd' háromszor annyian voksoltak rájuk, mint a Jobbikra. Ezzel a városban a harmadik legnépszerűbb az ő listájuk lett egyébként.
További részletes adatok a megyék városaival, valamint az országos eredményekkel, infografikánkat lapozva elérhetőek:
Egy kis múltidézés: az első európai parlamenti választásokon, 2004-ben 38,5 százalék volt a részvétel. Az újdonság varázsa idővel megkopott, öt évvel később 36,29; 2014-ben már csak 28,82 százalék volt a voksolók aránya országos szinten. Ehhez képest most már este fél hétkor egyértelmű volt, hogy megdőlt a korábbi rekord, ugyanis fél órával urnazárás előtt már 41,74 százaléka voksolt az arra jogosultaknak országos szinten. Komárom-Esztergom megye ennél mintegy egy százalékkal maradt le.
Település neve
A belföldi szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok száma
Megjelent
Megjelentek aránya (%)
Aka
205
101
49,27
Almásfüzitő
1789
876
48,97
Annavölgy
744
249
33,47
Ács
5691
1833
32,21
Ácsteszér
532
216
40,60
Baj
2320
1067
45,99
Bajna
1573
662
42,09
Bajót
1267
469
37,02
Bakonybánk
339
131
38,64
Bakonysárkány
759
296
39,00
Bakonyszombathely
1129
383
33,92
Bana
1321
452
34,22
Bábolna
2903
1179
40,61
Bársonyos
635
225
35,43
Bokod
1740
689
39,60
Csatka
197
95
48,22
Császár
1525
583
38,23
Csém
349
136
38,97
Csép
292
96
32,88
Csolnok
2639
1037
39,30
Dad
823
372
45,20
Dág
750
351
46,80
Dorog
9724
3636
37,39
Dömös
973
405
41,62
Dunaalmás
1267
595
46,96
Dunaszentmiklós
372
180
48,39
Epöl
502
285
56,77
Esztergom
22881
10361
45,28
Ete
479
238
49,69
Gyermely
1176
551
46,85
Héreg
841
315
37,46
Kecskéd
1662
677
40,73
Kerékteleki
548
169
30,84
Kesztölc
2187
862
39,41
Kisbér
4478
1881
42,01
Kisigmánd
437
143
32,72
Kocs
2093
865
41,33
Komárom
15268
6931
45,40
Kömlőd
857
313
36,52
Környe
3763
1531
40,69
Lábatlan
4033
1461
36,23
Leányvár
1425
591
41,47
Máriahalom
545
182
33,39
Mocsa
1743
719
41,25
Mogyorósbánya
704
288
40,91
Nagyigmánd
2326
936
40,24
Nagysáp
1150
361
31,39
Naszály
1915
724
37,81
Neszmély
1098
482
43,90
Nyergesújfalu
5993
2533
42,27
Oroszlány
14970
5434
36,30
Piliscsév
2049
889
43,39
Pilismarót
1685
738
43,80
Réde
1063
369
34,71
Sárisáp
2280
782
34,30
Súr
991
347
35,02
Süttő
1656
685
41,36
Szákszend
1195
412
34,48
Szárliget
1945
874
44,94
Szomor
895
430
48,04
Szomód
1751
742
42,38
Tardos
1367
518
37,89
Tarján
2137
954
44,64
Tata
18661
9344
50,07
Tatabánya
54681
22157
40,52
Tárkány
1153
346
30,01
Tát
4540
1927
42,44
Tokod
3375
1304
38,64
Tokodaltáró
2294
769
33,52
Úny
600
253
42,17
Várgesztes
493
244
49,49
Vérteskethely
479
210
43,84
Vértessomló
1103
505
45,78
Vértesszőlős
2715
1153
42,47
Vértestolna
449
196
43,65
Ászár
1408
495
35,16
245 897
101 790
41%
Forrás: NVI
A megyék között most vasárnap egyébként megfigyelhető volt az a tendencia is, hogy a nap folyamán Komárom-Esztergomban folyamatosan nőtt a szavazókedv, így a a képzeletbeli tabella hátsó traktusából lényegében óráról órára lépkedett egyre feljebb szűkebb hazánk. Valószínűleg ugyanerre az okra vezethető vissza az is, ami Tatabányán, a 40. szavazókörben történt. Itt, a Móra Ferenc Általános Iskolában a 19 órási urnabontás előtti tíz percben is érkeztek szavazók, méghozzá nem is akármilyen kísérettel: egy kutyussal a kezükben.
Tatai EP-tag
Az már a választások előtt tudható volt, hogy szinte száz- százalékos esélye volt arra a tatai születésű Járóka Líviának is, hogy tagja maradjon az EP-nek, amelynek 2014-ben első roma származású képviselője volt egyébként. 2017-ben az EP egyik alelnökének is megválasztották. Járóka Lívia a Fidesz-KDNP listájának harmadik helyén szerepelt és az első eredmények szerint a párt első 13 helyezettje bejutott a európai parlamentbe.
Voltak legek is a választás folyamán. Például Tatabányán több mint 30 százalékpontnyi különbség volt a leginaktívabb és a legszorgosabb szavazókörök eredményei között: este fél hétkor a Gyár utcában 11,5 százalék volt ez az arány, míg például a Szent Erzsébet Óvodában kialakított 19. szavazókörben 47,61 százalék. Súron több mint kétszeres volt a részvétel 2014-hez képest: akkor 13 százalék körül, most pedig 30 százalék fölött volt a voksolók aránya. Epöl is belehúzott: itt már fél hétkor megvolt a több mint 50 százalékos részvétel.