főzőverseny is volt

2019.05.26. 15:30

A császári vadásznapon vehette át Hubertus-keresztjét Bodrogi Gyula

A vadászok pontosan olyan emberek, mint azok, akik sosem lőttek egyetlen állatra sem. Ugyan úgy élnek, dolgoznak, szórakoznak, mint mások, de hozzájárulnak az ökológiai egyensúly biztosításához. Ez is kiderült szombaton, a megyei vadásznapon.

Palásti Péter

A Vértesi Erdő Zrt. vadászkürt együttesének felhívójele után szikrázó napsütésben köszöntötték a megjelenteket a vadásznapon. A rendezvényen dr. Kancz Csaba kormánymegbízott beszélt arról, hogy a kabinet partnerként tekint a vadászokra. Bizonyítja ezt az is, hogy együtt készülnek a 2021-ben esedékes vadászati világkiállításra, aminek központja Budapesten lesz, de egyes részei vidéki helyszíneken.

Szólt továbbá arról, hogy a tervszerű vadászat hozzájárul az emberek biztonságérzetéhez, hiszen ha egyes fajok elszaporodnak, bemerészkednek a lakott területekre, s ott riadalmat okoznak. Mostanában leggyakrabban a vaddisznók és az aranysakálok teszik ezt; ritkításuk szintén a vadászok feladata. Végül megköszönte a szervezők munkáját és jó szórakozást kívánt mindenkinek.

 

Szalai Árpád, az Országos Magyar Vadászkamara megyei elnöke örömmel jelentette be, hogy Tatabányán megvették a régi bányakapitányság épületét a Népház mellett, ahol oktatóközpontot és állandó kiállítást hoznak létre két éven belül. Mindeközben már javában tartott a főzőverseny, ahol a zsűri értékítélete szerint az érdi Pepecselők vaddisznó kolbászkái voltak a legfinomabbak, amiket háromféle erdei mártással és áfonyás bagettel kínáltak.

A császári vadásznapon vehette át Hubertus-keresztjét Bodrogi Gyula. (Fotó: Mazán Tibor / 24 Óra)

A legtöbb érdeklődőt két program vonzotta. Először a vadászként is jól ismert népszerű színész, Bodrogi Gyula műsora, majd a kitüntetések átadása. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként utalt arra, hogy Hunor és Magor óta a vadászat szerves részét képezi a magyarságnak, majd személyesen is gratulált Mihály Andrásnak, aki a Hubertus-kereszt bronz fokozatát vehette át tőle, míg dr. Vitéz Miklós és dr. Mihály István az arany fokozatot, Bodrogi Gyula pedig a gyémántot. Végül dr. Szabó Réka örülhetett az Országos Magyar Vadászkamara aranyérmének.

Ám örülhetett mindenki, aki részese volt e különleges programnak, ami a megyei vadászkamara, a Vértesi Erdő Zrt., a helyi önkormányzat és a Császári Gazdák Vadásztársasága szervezésének köszönhetően sikerült nagyon jól.

További részletek a 24 Óra május 27-ei számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában