kutatómunka

2019.03.25. 17:30

Szalézi szerzetes csontjait tárták fel egy budapesti temetőben

A péliföldszentkereszti kegyhely templomában tartott vasárnapi szentmise keretében Ábrahám Béla atya bejelentette, hogy megérkezett a nagyon várt örömhír.

F. K.

Forrás: Shutterstock

Megtalálták az 1953-ban kivégzett Boldog Sándor István szalézi vértanú ereklyéit. Koponyáját és két lábszárcsontot azonosítottak a szakemberek.

A szaleziak.hu híre tudósított arról is, hogy a Szent István Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöke szerint a sikeres kutatómunka nagy öröm és kegyelem az egész szalézi világnak. A sikerről elsőként dr. Erdő Péter bíborost, prímást, esztergom-budapesti érseket értesítették, aki örömét fejezte ki a nagyszerű hírre reagálva.

P. Ábrahám Béla SDB az elmúlt esztendő novemberében jelentette be, hogy B. Varga Judit történész és Susa Éva eddigi szakértői kutatásai nyomán a Nemzeti Örökség Intézete engedélyezte a szalézi testvér feltételezett sírhelyének feltárását a budapesti Új köztemetőben.

Boldog Sándor István (Fotó: 24 Óra)

További részletek a 24 Óra március 26-i számában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában