2019.03.27. 15:20
Méltó műsorral emlékeztek meg a táti hősökről
Rövid műsorral és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a második világháborúban elhunyt lakosokra, valamint azokra a hozzátartozókra, akik a harcok közben lelték halálukat.

Forrás: 24 Óra
1945. március 23-án értek véget a harcok Táton, ezért minden évben a jeles dátumhoz legközelebb eső vasárnapon tartják a megemlékezéseket. Az ünnepség kezdetén a megjelentek elénekelték a Himnuszt, majd a Német Nemzetiségi Asszonykórusra terelődött a figyelem.

A hölgyektől a Könyörgés a magyar hadifoglyokért kezdetű éneket hallhattuk, majd Németh Péter képviselő lépett a mikrofon mögé, aki ezúttal Kustra Ferenc: Don-kanyari keserv című versét szavalta el.
A Táti Férfikórus elénekelte a Tief in Russland című német éneket, majd az emlékezők felolvasták az emlékművön található hősi halottak és a polgári áldozatok neveit. Németh Péter képviselő és Kardos Mihály plébános megkoszorúzta a szobrot, majd a helyi nyugdíjasklub bányászkórustól a Volt egyszer egy hadnagyocska dalt hallhattuk. A megemlékezés a Boldogasszony Anyánk imával zárult.