nagy munka

2019.02.17. 07:53

Nyárra megszépül az Építők parkja az Öreg-tónál

Az idei esztendő derekára a tervek szerint átadják Tatán a teljesen felújított Építők parkját. A munkálatok során a park közvetlen környezete és a környéke is megújul. Az igen jelentős projekt végösszege meghaladja a háromnegyed milliárd forintot.

Petrik József

Az idei esztendő derekára a tervek szerint átadják Tatán a teljesen felújított Építők parkját.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Michl József korábban a tervekkel kapcsolatban akkor úgy nyilatkozott, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében érhetők el támogatások. A TOP-ból csaknem 449 millió forintot nyert a város a Tata Építők parkjában városi zöld infrastruktúra-fejlesztésre. A projekt teljes összege azonban meghaladja a 750 millió forintot. Ebből a helyi önkormányzat is kivette a részét, illetve a parkolók kialakítását, amely a korszerűsítés fontos eleme, a határon átnyúló uniós forrásokból valósítják meg.

A város december 28-án kötött szerződést a kivitelezővel, a munkálatok pedig – ahogy az idő engedte – nagy lendületet vettek. A városfejlesztési és üzemeltetési iroda helyettes vezetője, Mürkl Levente kiemelte, hogy a „földalatti” munkálatokkal indult a beruházás, azaz a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésével. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a nyilvános illemhelyek korszerűsítése, a gyermekjátszótér elbontása.

– A bontásnál felszabaduló eszközöket más játszótereken állítják fel, mivel itt új gyermek- és kamaszjátszótér épül – jegyezte meg a szakember.

– Mindkettő nagyobb, gazdagabban felszerelt és szebb lesz, mint a régi volt. Ezen túl gumiborítású sportpályát és két grundpályát is létesítenek. A három létesítmény bármilyen labdajáték „művelésére” alkalmas lesz. A szabadtéri fitneszpark területe gyarapszik, és a kihelyezett eszközök száma is nő.

Mürkl Levente elmondta azt is: a gyermekek számára kialakított játszóteret 600 négyzetméteresre tervezték. A készségfejlesztő kalandpark mérete eléri a 900 négyzetmétert. A fitneszpark és a komplex sportpályák 2500 négyzetmétert tesznek ki.

A zöldterületről is gondoskodnak

Hivatalosan a projektben fejlesztendő akcióterület megnevezése az Öreg-tó észak-keleti partjának környezete. Jelenleg még csak a kivágott fák maradványai láthatók a környéken, de időközben már zajlik a fásszárúak fagyöngy-mentesítése. A nyár közepéig összesen 9000 négyzetméternyi zöldterület rekonstrukcióját végzik majd el. Eközben 210 új fát ültetnek, emellett mintegy 2300 cserjét és 385 évelő növényt telepítenek a környékre. Ezek az intézkedések mind a barátságos környezet kialakítását szolgálják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában