felújítás

2018.12.06. 07:00

Így válhat teljessé a kiállítás a bajnai Sándor-Metternich-kastélyban

A Sándor-Metternich-kastély kapcsán szerveztek lakossági fórumot a napokban a bajnai Közösségi Házban.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A lakossági fórumon többek között a felújítás után megnyíló kiállításról és a régi berendezési tárgyak felajánlásáról is tárgyaltak. Dr. Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa köszöntőjében úgy fogalmazott: nyüzsgő és közösségi teret hozhatnak létre az elhagyatott épületben.

Elmondta, hogy az alapkőletételkor ígéretet tettek arra, hogy bemutatják a kiállítással kapcsolatos terveket. Egyúttal bejelentette, hogy felhívást intéznek a lakosság felé, hogy azokat a műtárgyakat, amelyeket a bajnaiak a szovjetek elől rejtettek el, valamilyen módon kerüljenek vissza az eredeti helyükre.

– A Sándor-Metternich-kastély igazi jelképe a településnek, amelyet mindenki egy kicsit a magáénak is érez – vezette fel beszédét dr. Völner Pál. A térség országgyűlési képviselője örömteli pillanatnak nevezte, hogy a Budapesten található Sándor-palota után a Sándor család egy másik fontos rezidenciája is megújul. Véleménye szerint az országunk élhetőbbé válhat a kastély- és várfelújításoknak köszönhetően.

– Mindannyian ismerjük az épület viszontagságos történetét, amely szorosan kapcsolódik a múltunkhoz. Reményeink szerint hozzá tudunk járulni a kastélyban létrehozandó kiállítás tárgyi anyagához – jelentette ki Pallagi Tibor polgármester. Hozzátette: a településen még számtalan, kastélyból származó műtárgy lehet a családoknál, amelyek szerves részét képezhetnék a gyűjteménynek.

A képen balról jobbra: Pallagi Tibor, dr. Virág Zsolt, dr. Völner Pál és Rostás Péter, a lakossági fórum résztvevői (Fotó: W. P. / 24 Óra)

Pallagi Tibor a fórumon több tárgyat is felajánlott a tárlathoz: az 1960-as évektől vezetett dokumentáció, majd a Sándor Móric lovasbravúrjait ábrázoló albuma és több, a grófhoz és családjához köthető tárgyi emlék kerülhet vissza a méltó helyére. Nyíri Róbert mesterkanonok, esperes plébános miseruhákat mutatott be a lakossági fórumon, amelyek reményei szerint a kastély kápolnáját díszíthetik majd a jövőben.

Pálházy Nándor, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója Pallagi Tiborral és Nyíri Róberttel közösen írták alá a felajánlott tárgyak átadásáról és átvételéről szóló okmányokat, majd Galamb Zsuzsanna művészettörténész tartott előadást a kastély történelméről.

Zárásként Rostás Péter, a kastély kurátora szólalt fel, aki úgy fogalmazott: a kiállítás végleges kialakításához várják a településen élő vagy innen elszármazott lakosok segítségét is, hiszen csak az eredeti tárgyak visszaszolgáltatásával élhetjük át igazán a kastély atmoszféráját.

Méltó lehet hírnevéhez a kastély

Magyarország egyik legszebb klasszicista épülete a bajnai Sándor-Metternich-kastély, amely Hild József tervei alapján épült a 18. században. Sándor Móric gróf egy évvel házassága előtt kezdte el átépíteni az épületet, hogy későbbi feleségének, Metternich Leontinának kedveskedjen vele. Halála után lánya, Sándor Paulina örökölte a birodalmat, aki modernizálta a kastély egyes részeit. A második világháború után az üresen álló kúria tábori kórház, szükséglakás, majd a termelőszövetkezet irodája és gépállomása lett. A hetvenes években amerikai kutatóközpontot terveztek az épületbe, amely végül nem valósult meg. A felújítás után a kastély visszanyerheti régi hírnevét és pompáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában