fő a biztonság

2018.05.29. 07:15

Így kerülhetők el a bokodihoz hasonló tragikus vadászbalesetek

Május 24-én Bokodon halálos kimenetelű vadászbaleset történt. A vadászat egyik résztvevője, egy 44 éves férfi este fél tíz körül a fegyveréből leadott lövéssel eltalálta egyik társát, aki a helyszínen életét vesztette.

Petrik József

Forrás: Shutterstock

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a megyei rendőr-főkapitányság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 44 éves bokodi lakos ellen. A nyomozók a vadászt az oroszlányi kapitányságra előállították és már csütörtökön megkezdték a kihallgatását.

Ezzel a fegyverrel adták le a halálos lövést
Fotó: police.hu

A lesújtó hírről, annak tanulságairól egy tapasztalt vadászt, a szomódi székhelyű Kőpite Vadásztársaság elnökét kérdeztük. Bencsik János kiemelte, hogy a megyénkben történt eset a teljes vadásztársadalmat mélyen megrázta.

– Mi is a médián keresztül értesültünk a szomorú tényről – hangsúlyozta. – Ezúton is szeretnénk együttérzésünket, részvétünket kifejezni elhunyt társunk családtagjainak, és egyben jelezni az érintett vadásztársaságnak is, hogy osztozunk fájdalmukban.

Az elnök megjegyezte, a konkrét eset részleteinek ismerete nélkül is elmondható, az ilyen balesetek döntő többsége emberi mulasztásból történik. Az okok között a korlátozott látási viszonyok közötti fegyverhasználat áll az élen.

– Hazánkban részletes és szigorú rendelkezések szabályozzák a sportvadászok fegyverhasználatát, amit minden esetben be kell tartani – fogalmazott a szomódi vadász. – Lövés előtt a legfontosabb, a minden kétséget kizáró felismerés. Azaz százszázalékosan biztosan kell tudni, hogy mire is lövünk. A legkisebb kétely esetén már tilos tüzelni.

A veszélyforrások a fény-, látási- és terepviszonyokon túl is „változatosak”. Lásd: az erdőben guggolva gombászó ember, a rőzsét gyűjtő vagy a kukoricatarlón böngésző...

– Ebből az esetből is minden társunknak tanulnia kell – összegzett Bencsik János. – A vadász ura kell, hogy legyen az adott helyzetnek. Nem ragadhatja el a „lődüh”, a felfokozott zsákmányejtési vágy. Ebben a „szakmában” a biztonság mindenek előtt. Mindent ez alá kell rendelni, és alkalmazkodni szükséges a körülményekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában