testületi ülés

2018.05.01. 10:00

Döntöttek az R11-es összekötő út nyomvonaláról

Címkék#Kesztölc

Vöröskői István kesztölci polgármester számolt be a fejleményekről.

W. P.

A kesztölci képviselő-testület legutóbbi ülésén Vöröskői István tartott tájékoztatót az R11-es út két nyomvonal változatával és a lakossági fórumon elhangzottakkal kapcsolatban.

Kesztölc polgármestere elmondta, hogy a település határában az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő úton nagy valószínűséggel a 10-es úti kereszteződés közelében építenek különszintű csomópontot, a Jószerencsét utcai kijáratot pedig megszüntetik.

Vöröskői István a közmeghallgatáson úgy fogalmazott, hogy ezzel a döntéssel néhány évtizeddel ezelőtti állapotokra vetnék vissza a települést, ugyanis korábban csak a 10-es út felől lehetett megközelíteni Kesztölcöt. A testület hosszas mérlegelést követően az „A” változat mellett tette le a voksát, azzal a kitétellel, hogy a kivitelező az R11-es út 28–29. kilométerszelvényében is biztosítson fel és lejutási lehetőségeket. Az ülés további részében elfogadták többek között az Idősek Klubjának tevékenységéről, valamint a család- és gyermekvédelemről szóló tájékoztatókat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában