Baj

2018.05.30. 07:20

Borlocsolással mondtak köszönetet Szent Orbánnak

Orbán egyaránt szentje a római katolikusnak és a keleti ortodoxoknak. Névünnepén borral locsolják meg a szobrát, ha megvédte a termést a fagytól, de ha nem, akkor megvesszőzik.

P. P.

Borlocsolással köszönték meg Szent Orbánnak a jó termést

Baj község ma is aktív gazdái vasárnap gyűltek össze Szent Orbán szobránál, s az egyházi vezetők által celebrált litánia után Schunder Tibor polgármester vezetésével, kiváló Chardonnayével locsolták meg a szent szobrának tövét, mert az idén is szép termés ígérkezik. Ott volt Bencsik János országgyűlési képviselő is, aki elmondta, hogy hamarosan megújul az Eszterházy-család helyben lévő pincéje, ahol bormúzeumot is létrehoznak.

Borlocsolással köszönték meg Szent Orbánnak a jó termést

Ezután a baji Simonfi Gergely alapozta meg szintetizátorával a jó hangulatot, amit a Desszert Zenekar tagjai, Húzl Dominik, Neuberger Tamás és Húzl Zoltán fokoztak tovább. Főleg azt követően, hogy elfogyasztották a Pintér István által is készített, vaddisznóhúsos babgulyást. Erre már csak ráadás volt a többi finom nedű mellett az a különlegesség, amit a Borka-család Viktor nevű szőlőből készített bora jelentett.

Címkék#Baj#bőr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában