közös program

2018.03.23. 20:33

A szerzetesek helyett most a pedagógusoké volt a remeteség

A múzeumi szakmai nap fő nyertesei a gyerekek lesznek majd, akiket a pedagógusok tanítanak.

V. T.

Megyei szakmai napot tartottak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Oktatási és Módszertani Központ (MOKK), valamint a Tatabányai Múzeum szervezésében a majki kamalduli remeteségben. A rendezvényen Kovács Éva, a múzeum munkatársa, megyei koordinátor a múzeumpedagógia és a tárlatvezetés új lehetőségeit mutatta be a résztvevőknek – a múzeum, valamint a Tatabányai Múzeumbarátok Köre jelenlévő tagjainak Ferpász Boglárka tárlatvezető közreműködésével.

A megyei szakmai nap résztvevői megismerkedtek a majki kamalduli remeteség történetével, jelenlegi állandó kiállításaival. Kovács Zsuzsanna bemutatta a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című projektben kidolgozott szakmai továbbképzések részleteit.

A mostani tájékoztató a pedagógusok múzeumhasználati és múzeumpedagógiai módszertani alapképzésével foglalkozott. Kovács Éva elmondta: a képzést két turnusban indítják: április 4–14. között Szentendre, május 12.–június 2. között pedig Debrecen ad otthont a kurzusnak. A képzés célja, hogy a különböző iskolatípusokban és különböző korcsoportokkal foglalkozó pedagógusok, köznevelési intézményvezetők múzeumi tanulást érintő szemléletváltását elősegítse, bővítse a tanulási folyamatokban való együttműködést, megismerjék a múzeumi tanulási módszereket, kiegészítő programokat.

A résztvevő pedagógusok megismerhetik a múzeumi alapokat, a műtárgyak kiállításának, feldolgozásának technikai részleteit, bepillanthatnak a múzeumpedagógia részleteibe. Fontos témakör a múzeumhasználat, a csoportos múzeumlátogatások megszervezése. A képzés a mesterkurzussal, a jó gyakorlatok bemutatásával fejeződik be.

A múzeumi szakmai nap sétával fejeződött be: a résztvevők a néhány perces túra után felkeresték az oroszlányi bányászati múzeumot.

Címkék#majk
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában