2018.03.04. 18:03
Ha szeretne egy jót nevetni, ezt a gyerekszáj-válogatást ne hagyja ki!
Gyerekszáj rovatunk aktuális részében olyan varázsszavak jelentését is eláruljuk, mint a rejtélyes "cuncimkása", és kiderül, létezik-e a sonka madár.
A gyerekek nemcsak nagyon aranyosak, de nagyon kreatívak is. Gyerekszáj rovatunk korábbi részeiben Zora, Máté, Varga Máté Zsolt (!) és Boróka aranyköpései és magyarázatai ezt jól bizonyítják. De a mostani történeteket sem lehet nevetés nélkül olvasni!
A most 9 éves Blanka már babaként is szeretett sokat beszélni. Volt azonban egy szó, amit sokáig fejtörést okozott a családjának: a „cuncimkása”. Édesanyaja, Mátyás Tímea védőnő – aki korábban már beszélt nekünk a szoptatás fontosságáról –, így emlékszik vissza a szó kálváriájára.
– Blanka a „cuncimkása” szót különböző helyzetekben, egymástól függetlenül használta. Nem találtunk semmi összefüggést. A tágabb család apraja-nagyja próbálta megoldani a rejtélyt, sikertelenül. Aztán egy jó meleg nyári napon odaállt a kombi hűtőszekrény (alul fagyasztós, felül sima) elé és könyörögve ismételte: „cuncimkása, cuncimkása, cuncimkása”… Gondoltam, itt az alkalom, most megtudjuk, mit is jelent. Mondtam neki, hogy megkapja, amit szeretne, csak vegye ki a fagyasztóból. Arcán kaján mosoly jelent meg, boldogan kinyitotta a hűtőajtót, és keresett magának egy citromsárga csomagolású vanília fagylaltot. A rejtély megoldódott, a „cuncimkása nem más, mint a citromsárga. Ezután még sokáig része volt a szókincsének, csak már tudtuk, mit is szeretne.
A hétéves Patrikék osztályának egy erdész apuka tartott előadást. Utána meg ő otthon az anyukájának, Seffer Edinának:
– Anya, tudtad, hogy van olyan madár, hogy sonka?
– A szalonkára gondolsz drágám ugye?
Vasárnap reggeli mesenézés közben is sikerült meglepnie az édesanyját, mikor néhány tüsszentés után teljes komyolséggal fordult felé, hogy közölje a következtetést:
– Anya, azt hiszem valamire ráfáztam!
Kolléganőnk, Goletz-Deák Viktória Bodza lánya afrasangi jelmez kiválasztásakor vallott színt édesanyjának valódi kilétéről:
– Anya, én azert nem Elsa voltam a farsangon, mert én igazibol vagyok Elsa, és akkor magamnak öltöztem volna.
Önnek is van egy jó története? Küldje el nekünk a [email protected]-ra!