karitász

2018.03.17. 14:30

Harminc rászorulónak segítettek Cséven

Címkék#Piliscsév

Megható emberi sorsok: a rászorulók maguk is szívesen segítenek másoknak Piliscséven.

Kemma.hu

A csévi karitász aktívan segt

Forrás: Beküldött fotó

– Sikeresnek tekinthető a nagyböjti adománygyűjtés itt Piliscséven. Nagyon sok tartós élelmiszert kaptunk, ezennel is köszönjük a segítséget a helyieknek – mondta Bíró Mátyás, a Piliscsévi Kisboldogasszony Katolikus Karitász csoport vezetője.

Mint megtudtuk, az országos Katolikus Karitász gyűjtésbe bekapcsolódva majdnem 30 rászorulónak, mintegy 16, több ezer forint értékű szeretetcsomagot sikerült összeállítaniuk, köztük több nehéz sorban élő családnak is.

Idén március 4. és 11. között rendezték meg hazánk katolikus templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. Az összegyűlt adományokból a Katolikus Karitász országos humanitárius szervezet önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, többek között a csévieknek is.

„Az egyikük a férjét és a dédmamát is ápolva, két gyermeket nevelve, azaz embert próbáló élethelyzetben is tagunk lett, és a helyi közösségünk nélkülöző tagjainak is próbál segíteni”

– Egy másik hölgy pedig, komoly betegsége (sclerosis multiplex) ellenére a mai napig dolgozik Budapesten, miközben hihetetlen akaraterőt és derűt sugároz. Nagyon hálás volt a tartós élelmiszerekért, de a végén azt is kérte, hogy bármikor szóljunk neki, ha tud, ő is szívesen segítene a helyi rászorulókon. Azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amikor a JóIsten üzen számunkra – fejtette ki a csévi karitász csoport vezetője.

Pár hónapja alakultak

A pár hónapja alakult Piliscsévi Kisboldogasszony Katolikus Karitász csoport fő célja a település rászorulóinak, nélkülöző családjainak támogatása: tartós élelmiszerek, ruhafélék osztása, különféle önkéntes munkák, programok szervezése, de akár egy megértő beszélgetés formájában is.  A helyi karitász csoport vezetője: Bíró Mátyás, a csoportért felelős lelki vezető: Feldhoffer Antal, plébános. A csoport tevékenységéről, vállalásairól, támogatásáról a helyi Facebook-csoportokban lehet bővebb információhoz jutni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában