2018.02.06. 11:53
Az átlagnál többen küzdenek tüdő- és bélrendszeri daganattal a megyében
Hazánkban, így Komárom-Esztergom megyében is a vezető halálokok közé tartoznak a különböző daganatos megbetegedések. A rákellenes világnap alkalmából tartott tatabányai sajtóbeszélgetésen elhangzott: a megelőzés továbbra is kulcsfontosságú.
Dr. Dombi Péter (balról a második) és Beer Jánosné (áll) szerint is kulcsfontosságú a betegség kialakulásának megelőzése
Fotó: Dallos
A Komárom-Esztergom Megyei Rákellenes Egyesület elnöksége és a Jövőért Hematológiai Alapítvány a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával karöltve szervezett kerekasztal-beszélgetést hétfőn a Szent Borbála Kórházban. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők megosszák gondolataikat egymással a daganatok megelőzéséről.
Beer Jánosné, a rákellenes egyesület elnöke elmondta: a szűrés szerepe a legfontosabb.
– Szervezetünk évek óta szervez kihelyezett szűrővizsgálatokat, községekben és városokban egyaránt. A vastagbélrák és a prosztatadaganat egyaránt kideríthető ily módon – fogalmazott.
Beer Jánosné hozzátette: tapasztalataik szerint egyre többen érdeklődnek a szűrések iránt, ám még mindig van mit javítani az arányon.
Dr. Boros József sebész, a testület alelnöke is a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, külön kiemelve, hogy a méhnyakrákszűrés sikeresnek mondható.
A megjelenteket a kórház nevében Dr. Dombi Péter az onko-hematológiai osztály vezetője is köszöntötte.
– Megyénkben az átlagosnál jóval nagyobb arányban fordulnak elő gyomor-és bélrendszeri, valamint tüdődaganatok. Ezeket sajnos sok esetben előrehaladott stádiumban fedezik fel, amikor már nagy a baj – mondta.
Az igazgató hangsúlyozta: a Szent Borbála Kórház élen jár a műtéttechnikai és a gyógyszeres kezelésekben is, az MR-illetve a CT-berendezések országos szinten is megállják a helyüket, a mammográfiás készülékük pedig a legmodernebbek egyike az országban.
További részletek a keddi 24 Órában.