A lelkészházaspár még az amerikai terrortámadást is átvészelte

Réde község református gyülekezetének dr. Barta Zsolt a lelkésze, felesége pedig a beosztott lelkész. Persze csak a hivatalos papírok szerint, mert gyakorlatilag együtt végzik közös munkájukat. Támogatva, segítve, kiegészítve egymást. Azt mondják, hogy ők egymás tükrei. Olyanok, akik minden vonatkozásban azonnal visszajelzést adnak a másiknak. Persze eltelt néhány közös év, míg ez kialakult.

Messziről indultak. Földrajzilag mindenképpen. Zsolt ugyanis a kárpátaljai református magyar faluban, Fornoson született 1978. április 26-án. Tanulmányait itt kezdte, majd a szomszédos település gimnáziumába került, onnan pedig a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára. Tanulmányait három év után megszakította, és Írországba ment. Belfastba, ahol megérkezése előtt három héttel robbantották az utolsó bombát.

Az csak később derült ki, hogy az írek nagyon szeretik a külföldieket, el is kényeztetik őket, csupán egymást lövöldözték még a későbbiekben is, de több bombát azóta sem robbantottak. Az akkor elkezdődött kapcsolat máig tart. Olyannyira, hogy tavaly ő képviselte a Magyarországi Református Egyházat az ír zsinaton.

A szigetországból először 1999-ben tért vissza, s akkor fejezte be a teológiát. Diplomája kézhezvétele előtt már összeházasodtak Líviával, aki Ajkán látta meg a napvilágot, de Balatonfüreden nőtt fel. Onnan került a Pápai Református Gimnáziumba, ahol történelem–vallás szakos tanárnak készült, mégis a teológiára jelentkezett. A két fiatal ennek köszönhetően ismerkedett meg. Találkozásuk nem volt szerelem első látásra, az csak később alakult ki, de azóta is tartós.

Négy szép és okos gyerek is bizonyítja ezt. Luca 2002-ben, Naomi 2005-ben, Zorka 2006-ban, Benedek pedig 2010-ben látta meg a napvilágot. Mindegyikük Veszprémben, bár a lányok még akkor születtek, amikor szüleik Kárpátalján, Ungvár közelében szolgáltak.

De térjünk vissza 2001-hez, amikor a két frissdiplomás egy másik ösztöndíjnak köszönhetően Amerikában gyarapíthatta tudását. Lívia utazott ki korábban, Zsolt pedig szeptember 11-én követte. Azon a napon, amikor terrortámadás következtében leomlottak a világkereskedelmi központ ikertornyai is. Emiatt Kanadában landolt a gépe. Onnan – a Niagara vízesést érintve – 16 órányi autóbuszozással került az 1996-os olimpia városába, Atlantába. Ott mind a ketten mesterdiplomát is szereztek.

Hazajövetelük után kárpátaljai gyülekezetekbe kerültek, ahonnan öt év után jöttek Rédére 2007-ben. Bátky Miklós esperes ajánlotta őket a gyülekezet figyelmébe. Azóta is harmonikus a viszonyuk a hívőkkel. A lelkész és a beosztott lelkész között persze sokkal meghittebb minden, s ez teljesen érhető. E két ember irigylésre méltó kapcsolatának köszönhetően a családfő 2016-ban a fővárosi egyetemen nyelvtudományi doktorátust is szerzett, méghozzá angolul.

Diplomamunkájának a témája az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatának irodalmi és teológiai megközelítése volt. Mindezt akkor készítette, amikor már a Pápai Református Teológiai Akadémia tanára is volt, ahol jelenleg a gyakorlati teológiai intézet vezetőjeként dolgozik docensként.

Ebből is jól érzékelhető, hogy dr. Barta Zsolt sokoldalú ember. Felesége nemkevésbé. Azt hihetnénk, hogy a nap 24 órájából mindet együtt töltik, ám gyakorlatilag nem szívják sokat együtt a levegőt. A családi tűzhely őrzője ugyanis nem csak a templomban teljesít szolgálatot, hanem az óvodában és az iskolában szintén, ahol ő tartja a hittanórákat.

Fentről kapja az erőt – ideje kevés

Lívia asszony középiskolásként fogott gitárt a kezébe, de nem ezen a hangszeren tanult meg először játszani. Klarinéttal kezdte, de annak megszólaltatását hamar abbahagyta. Helyette furulyán és altfurulyán csalogatott inkább elő szívéhez közelálló dallamokat. Később elsajátította a harmónium megszólaltatását, így kántorként is tevékenykedik a gyülekezetben, saját örömére pedig a citera húrjait is szívesen pengeti. Ez utóbbi tudását egyetlen fia is igyekszik elsajátítani, mások pedig inkább gitározni tanultak, s tanulnak tőle. Ám mindezt csak kevés szabadideje terhére teszi, hiszen egyszemélyben ő egyszerre lelkész, lelkészfeleség, továbbá négygyerekes édesanya. Cseppet sem könnyű, de ő minden vonatkozásban igyekszik helytállni. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mindezt hogyan bírja? – így válaszolt: „Fentről kapom az erőt, időm viszont valóban kevés van, ezért azt igyekszem jól beosztani. Amikor még kisebbek voltak a gyerekeim, többször előfordult, hogy két szoptatás között mentem az iskolába, ahol megtartottam a hittanórákat. Azokhoz az időkhöz viszonyítva most könnyebb, de férjemmel együtt változatlanul arra törekszünk, hogy a fiatalok lelki fejlődése ugyan- olyan fontos legyen, mint testi gyarapodásuk.”

Az elmúlt hét évben „Kerekítő”, mondókás, mókafoglalkozásokat is tartott helyben, Kisbéren és Veszprémvarsányban. Fontosnak tartja ezeket, hogy ne csak a fiatalokkal foglalkozzon, hanem szüleikkel is.

Bár férjéhez hasonlóan ő is rendkívül felkészült, a közelmúltban újra diákká vált. Hamarosan képzett óvónő is lesz. Nem akar pályát módosítani, de úgy érzi, hogy lelkészi hivatásának kiteljesítéséhez erre szintén szüksége van. Vizsgáira úgy készül, hogy közben ellátja a hattagú családot, s férjével együtt a nagyszámú gyülekezet tagjait is összetartják. Tényleg egymásnak teremtette őket az Isten.