2018.01.29. 11:48
Már nem kell az úttesten sétálni
Elkészült Tatán a Dadi út melletti járdaszakasz, amely egészen a Nemzeti összetartozás teréig biztonságosabbá teszi a gyalogos közlekedést.
Michl József polgármester megjegyezte, a járda építésére, felújítására két éve kapták meg az engedélyt. Az első ütemben a Toldi és az Iskola utcák közötti szakaszon. A közelmúltban végre a hiányzó járdaszakasz megépítésével is végeztek.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/ntXaaFUM5w8-EKUGC_-OOw5Bkb4rAVcMbs6vqCli3E0/fill/5472/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmMmNmZGU0NDc3YjRjNjJiZDQwZTlkMjNjMTQwODBh.jpg)
Fotós: Hagymási
– Ez a legforgalmasabb rész, ahol sok gyermek is közlekedik a buszmegállótól a környező utcák felé, ezért kiemelt feladat volt, hogy a biztonságot megteremtsük a számukra is – emelte ki a polgármester. – A munkálatok összege meghaladta a nettó 5,4 millió forintot. Az építés megkezdése előtt szükség volt az ivóvízvezeték és bekötő vezetékek kiváltására is. Ezt a feladatot az Északdunántúli Vízmű Zrt. és az önkormányzatunk közösen finanszírozta. A szükséges anyagot és a munkavégzés költségét a vízmű állta, a földmunkákat pedig a város végeztette el.
Michl József azt is elmondta, hogy összesen 223 méter új járda épült, miközben a kivitelező a vízelvezető árkokat is rendezte. Járdafelújításokra az ez évi költségkeret eléri a 25 millió forintot. Az idei elképzelésekben a Május 1. út egy szakaszának korszerűsítése szerepel, valamint a Bezerédi, a Bacsó Béla, a Rozgonyi, a Keszthelyi, az Oroszlányi, az Iskola utca, illetve a Vértesszöllősi út bizonyos részei.
Viczenáné Czégény Ágnes, a körzet önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy az idei felújítások során is a legrosszabb állapotú utak felújítása élvez prioritást. Emellett, amennyiben pályázati lehetőségek adódnak, azokat maximálisan igyekeznek kihasználni.