2018.01.28. 15:22
Gyerekszáj, avagy a hároméves rosszcsont mindent megmagyaráz
Ebben a részben egy igazi kis csibész, a hároméves Varga Máté Zsolt (!) aranyköpései mellett édesanyja beszámolójából az is kiderül, mit lehet tenni, ha egy gyereknek „nem engedelmeskednek a lábai”...
Fotó: Hajnal Dóra
Gyerekszáj sorozatunk 3. részében nemcsak Máté aranyos és nagyon frappáns elszólásiat, de édesanyjának, Dórának a kommentárjait is olvashatjuk, amik még szórakoztatóbbá teszik az amúgy is humoros jeleneteket.
A név kötelez helyett: a név kötelező
Varga Máté Zsolt a három testvér közül a legkisebb. 3 éves a Föld nevű bolygón. Skorpió jeggyel.
Öntörvényű és nyugtalan természetű.
Úgy tűnik, hogy hiába ígér a gyermeknevelés fejlődést a többgyermekes anyukáknak, a második, sőt a harmadik gyerek jelleme, karaktere és magaviselete is lutri. Nem feltétlenül olyan, mint ahogy azt elképzeljük előre: hogy majd csendesen eljátszik a szobában, nem hisztizik, nem bánt soha senkit, hogy simulékony és feltétlenül megeszik mindent, amit elé raknak...
Harmadszorra kaptam a legkeményebb leckét.
Varga Máté az, akit nem lehet még csak másképpen sem hívni: Ő nem kismajom, nem Szívecském, nem is Öcsike. Bárki becézgetné, ragaszkodik az első és már bevált elnevezéshez, kikéri magának: „csakis Varga Máté Zsolt vagyok!”
Sajátos ízlés és engedetlen lábak
Csak a borsófőzeléket és a spenótot szereti, állandóan nassolni akar, így el kell előle dugni mindent. Folyton kutat. Türelmetlen és imád a magasban. Felmászik, ahová csak lehet.....és....mindig ugrásra kész. Mindezt azzal magyarázza, hogy „nem fogadnak szót neki a lábai.....”
Pedagóguspróba
Nem mintagyerek. Olyan, akivel maximum túl lehet élni a mindennapokat...... Porcelánboltba nem vinném, sem esküvőre, sem moziba, játszóházba is csak hosszas, rituálénak beillő eligazítás után....Olyan rosszcsont, hogy egyetlen szerencséje, hogy mindig rakoncátlan báj ül az arcán, édes a hangja és annyira cukorfalat, amit nem lehet szavakkal leírni. Ja, és hogy az enyém. Kétségkívül megtanított a türelemre, de elintézte azt is, hogy soha ne gondoljak többé a gyermekvállalásra..... Szóval a kölyök imádnivalóan rosszcsont, csalafinta és eszes. Pedagóguspróbáló alkat....
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/FkVVMnmsduJYNU7uQMQ6QY0Kv9rW5ICQbzG8iXeAQw8/fill/2592/1728/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4NGEzMjBkMWFkNTQ1M2Y4ODhhYzZhMTA0ODY2NGMy.jpg)
Mátééknál a „Milyen volt az óvodában”– beszélgetés így zajlik:
– Megszidtak ma?
– Igen, (szinte mindig ez a válasz...) mert elvette a Zsoltika a kedvenc ütőmet....A szikla ütőt. Ami darabokra töri a sziklákat.
– Ha a Zsoltika vette el az ütőt, miért téged szidtak meg?
– Mert....mert, mert...
– Hogy szidtak meg?
– Azt szólták, hogy ne legyek irigy.
– És, irigy vagy?
– Nem. Leraktam, de megint elvettem.
– Akkor tényleg irigy vagy?
– Igen!
– Mért vagy irigy?
– Nem vagyok irigy....
A kávé és a csípősvíz
„Kávét nem ihatok, mert nem vagyok olyan hatalmas. Csak apukám hatalmas... Anyukám csak kicsit hatalmas, mert egy picit még nem nőtt fel annyira. Én csak csípősvizet (ásványvizet) ihatok....”
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/rtlZpf2wcXRLaNLnT7388kJCL15Bw0P3hcUdNOkc1a0/fill/3057/1592/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjMTcyNjQxNzBmYjQ5YmNhNzRiOTM1M2EwNjU5NmRm.jpg)
Hullócsillagveszély
Vigyázzunk, mert a hulló csillag leesik az utcára, rápattog az útra és megégeti az autónkat a ház előtt....
A Boszorkány és a varázsTálca
Az egyik zsarolásra alkalmas szereplő a mindennapokban a Boszorkány, ami jön, ha Máté rosszalkodik.
– Milyen a Boszorkány? Máté: Fekete a pulcsija és nagyon csúnya! Átvarázsol békává vagy nyuszikává, mert van varázstálcája...
Ha tetszett az összeállítás, akkor ne hagyja ki a nyolcéves Máté és nagyapja kalandjait a Szelimsárkánnyal, és azt se, ahogy az ötéves Zora két perc alatt pipacspiros-zavarba ejti náluk vendégeskedő nagynénjét.
Az ön gyermekének is van mondanivalója? Írja meg nekünk a [email protected] címre, hogy betehessük a következő válogatásunkba!