A malolmvölgyi hekkért még a Balatonról és Új-Zélandról is elutaznak Tardosra

Aki a tardosi Malomvölgybe tiszteletét teszi, az el nem mulasztja, hogy megkóstolja Szileszki Józsefné, Rózsi néni nemzetközi hírű sült hekkjét. Egy-egy forgalmasabb hétvégén a patak szélétől kígyózik a sor a kis büfé elé. Valami csuda étek lehet ez a hekk, ha emberek tucatjai képesek negyed vagy félórákat várni az elkészültéig. Arról nem is beszélve, hogy Új-Zélandtól Angliáig vannak Rózsikának visszajáró kuncsaftjai.

A hetvenes éveiben járó Rózsi néni már két gyermeke mellett végezte el a vendéglátóipari iskolát. Több mint negyven éve szerves része a környék vendéglátásának. Vele beszélgetve eljutottunk a kezdetekről napjainkig.

– Évtizedekkel ezelőtt az egykori tarjáni Áfész büféjében kezdtem dolgozni – mondja bevezetőként. – Öt évig csinálta, majd öt év után átmentem a Vörösmárvány vendéglőbe. Viszont, a tulajdonosváltást követően már nem volt maradásom. Ekkor újabb öt évet húztam le az Áfész bolt pénztárában.

Akkoriban történt, hogy a tűzoltók valami nagy rendezvényre készültek, amelyre háromezer vendéget vártak, és Rózsikát kérték fel, hogy vigye a malomvölgyi büfét. Barátnőjével és kollégájával, Marikával ráálltak a dologra.

– Marika és a család is besegített, ám a forgalom ellenére, sok árunk megmaradt – emlékszik vissza Rózsi néni. – Hogy mindez ne vesszen kárba, még nyitva tartottuk a büfét továbbra is. Egyre inkább fantáziát láttam a dologban, és megbeszéltem a párommal, hogy kiváltom az ipart, és megpróbálom vinni a boltot. A következő évben aztán meg is nyitottunk. Persze azelőtt még rengeteg dolog akadt. Rendeztük a területet. Elvezettük a patakot. A mellettünk fekvő tó és rendezett partja pedig a férjem és barátai keze munkáját dicséri. Folyamatosan fejlesztettük a környéket. Eleinte jó, ha naponta tíz halat eladtam. Aztán egyre többen és többen látogattak ide. Négy évig gyakorlatilag csak a párom segített, de ma már háromgenerációs az üzlet, hiszen a lányom és az unokáim is itt vannak.

A halsütés titkai...

Házigazdánkat arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is a „hibátlan” sült hekk elkészítési módját. Rózsi néni előbb szabódott, hogy nincs abban semmi titok, csak szeretni kell a vendéget, illetve azt, amit csinál az ember. Ez annyira „egyszerű”, mint maga a recept.

– A mai napig szívvel-lélekkel végzem a dolgom. A vendég ebből azt érzékeli, hogy nem kinézik őt, hanem kiszolgálják. De nagyon oda kell figyelmi a hal tisztaságára is – emelte ki. – Van úgy, hogy mielőtt „panírozni” kezdeném, négyszer is kimosom. A halat megszabadítom az összes pikkelyétől, és a belsejét is alaposan kipucolom. A fűszerezés is pofon egyszerű, lisztbe, sóba, borsba és piros paprikába forgatom. Aztán 15–20 perc alatt készre sütöm.

Az évek során nem csak a környék lett egyre szebb és vonzóbb – focipályát építettek, padok kerülte a zöldbe, játszóteret is kialakítottak – hanem a forgalom is megsokszorozódott.

– Igazából soha sem a pénzért hajtottam – jegyzi meg vendéglátónk. – Magát a vendéglátást és a vendégeket szeretem. Ezért csinálom már 28 éve. Jó érzés látni, ahogy hozzánk jönnek a családok. Némelyik szülőről még azt is tudom, hogy itt ismerték meg egymást, most pedig a karjukon már a csemetéikkel érkeznek, és Rózsi nénit keresik, hogy újból megkóstolják a sült halát. A törzsvendégeimről elmondható, nemzetközi társaság. Akadnak, akik a Balatonról utaznak ide csak egy napra a „halamért”. De vannak évente visszatérő új-zélandi vendégeim. Egy angol csoport pedig egy hétig „hirdetett” az interneten, hogy milyen finomat falatoztak nálam. Aztán van egy harminctagú szlovák biciklis társaság is, amelyik rendszeresen ideteker. Meg jönnek németek, osztrákok is, illetve az ország szinte minden pontjáról akadnak kuncsaftjaink.

Rózsi néni halas történetének első főszereplője orosz volt. Azt még fejjel együtt sütötték ki. Jó ideje azonban az argentin hekktörzsre esküszik a tapasztalt büfés, amelyből egy emberöltőnyi idő alatt több tonnát készített már el.

(A cikk eredetileg június 24-én jelent meg a 24 Órában)