jótékonyság

2017.11.02. 19:21

Rászorulók karácsonyát tennék szebbé a Tatabányai Angyalok

Legelső cikkünk óta rendesen felpörgött Jeszenszky Tibor, a jószívű tatabányai benzinkutas élete. Alig másfél hónap alatt egy komplett csapat állt össze ugyanis a jó ügy érdekében. A Tatabányai Angyalok nevet kapott gárda november 1-jén kezdte meg a gyűjtést a karácsonyi időszakra, ennek kapcsán beszélgettünk Tiborral.

Barcs Bence

Tatabánya angyalai

Forrás: Facebook/Tatabányai Angyalok

Fotó: Helm Csilla

Ismeretlenül is bíznak benne

– Éreztem, tudtam, reméltem – feleli az ország legjószívűbb benzinkutasa, Jeszenszky Tibor a rá jellemző mosollyal, mikor megkérdezzük, számított-e arra, hogy így kinövi magát a kezdeményezése. – A cikk megjelenése óta rengetegen kerestek, még telefonon is! És 95 százalékban azok találnak meg, akik segíteni akarnak, nem pedig, akik rászorulnak. Olyanok is jelentkeztek, akik tevékeny részt szeretnének vállalni az adományozásból. Összeállt egy jó kis csapat, akikkel már meetingeket is tartunk. Ezenkívül 2-3 szállítócéggel is kapcsolatban állunk, akiknek bármikor szólhatunk, ha nagy autóval sok cuccot szeretnénk szállítani.

A Tatabányai Angyalok első közös lépése a tokodi háztűz károsultjainak megsegítésére irányult, de már a megyeszékhelyet is teleragasztották kedves kis üzenetekkel. Legutóbbi akciójuk során pedig tüzifával segítettek ki egy környei fiatalembert, aki egy kis házikóban lakik, és négy éven át kesztyűben és sapkában aludt.

– A felhívásunk másnapján két hatalmas autónyi tűzifa volt ott, és azóta is annyi érkezett, hogy nem tudjuk hová tenni. Döbbenetes! – hüledezik Tibor. – Azóta már a srác reakciója is visszajutott hozzánk egy barátja révén: annyit üzent, hogy nagyon köszöni, a legfinomabb vacsorája készül a sütőben, és már nem fázik. Ezek az igazán nagy dolgok szerintem, és hatalmas erőt, energiát tudnak adni!

Arról, hogy vajon mi lehet a titkuk, Tibornak határozott véleménye van:

– A hitelesség. Sokan mondják, hogy „fotómatyi” vagyok, de – noha nagyon szeretek fotózni – nem véletlenül fényképezek körbe mindent. Az emberek vizuálisak, és szükségük van arra, hogy lássák: tényleg eljut az adomány oda, ahol szükség van rá. Olyanok is bíznak bennem, akik nem is ismernek. Szerintem ez a hitelesség legjobb mércéje – vallja a benzinkutas.

Kinőtték a Bázist

Az Angyalok hatodik gyűjtőpontja hétfőn nyílt meg Tatabányán. Ha valaki szeretne részt venni a szerdán kezdődött karácsonyi gyűjtésben, a csoport közösségi oldalán megtalálja azokat a helyeket, ahová beviheti a rászorulóknak szánt dolgokat.

Tatabánya angyalai
Forrás: Facebook/Tatabányai Angyalok | Fotós: Helm Csilla

– Inkább a tartós élelmiszerekre szeretnénk koncentrálni az elkövetkező időszakban. Akit tényleg szorít a szükség, lehet, hogy a két zsák ruhát sem tudja elrakni. És a gyomrát sem töltheti meg vele... Két liter tej és egy csomag tészta senki számára nem nagy érvágás, viszont vannak olyan családok, akik számára rengeteget jelent. És a gyerekek karácsonyát is nagyon szeretnénk minél szebbé tenni, valamint a Segítő Kéz A Kutyákért Egyesülettel együttműködve szeretnénk a nehéz sorsú házi kedvenceknek is segíteni – mondja Tibor.

Angyalok és TUnderek egy oldalon

– A legutóbbi meetingünkre eljött Esztergályos Zsolt is, a TUnderground Club elnöke, hogy megossza velünk a tapasztalatait. Nincsen tehát semmi rivalizálás köztünk, noha ugyanazok a céljaink, a dolgunk. A múltkor mi segítettük ki őket tartós élelmiszerrel, máskor ők viszonozták az erősítést – fejti ki a jó szándékú kútkezelő.

Az együttműködésük azonban nem merül ki ennyiben.

– Zsolti említette a megbeszélésünkön, hogy ők alkalmanként rendeznek jótékonysági koncerteket is. Erre eszembe jutott két nagyon jó barátom, Makszim Botond és Iván „Deluxe” Norbert, akik DJ-ként dolgoznak, így meg is kérdeztem őket, játszanának-e egy olyan bulin, amelynek teljes bevétele nehéz sorsú családokat támogatna. Nagyszerű érzés volt, hogy amikor rájuk írtam, nem kérdeztek semmit, csupán annyit mondtak: persze, gyerünk, csináljuk! Ugyanez volt annak a helynek a reakciója is, ahol a meetingjeinket is tartjuk. Így aztán november 25-én felcsendülhetnek kedvenc zenéink a két remek lemezlovas jóvoltából, a bevételt pedig a buli helyszínét biztosító szórakozóhely segítségével tartós élelmiszer vásárlására fordítjuk, hogy eljuttassuk oda, ahol a legnagyobb szükség van rá – számolt be a legközelebbi megmozdulásukról Tibor.

És hogy mi a további terveik?

– Úgy érzem, eljött az ideje, hogy közös projekteket csináljunk a TUndergroudosokkal. Az durranna igazán nagyot! Elindulna egy lavina, amelyet nem lehet megállítani. Talán a közös bulira a Sportcsarnokot béreljük ki – mosolyog a jószívű benzinkutas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában