2017.07.14. 08:04
Kocson már megint tolják a kocsikat
A 19. Kocsi Kocsitoló Fesztivál nemcsak kocsitolással várja az érdeklődőket a hét végén.
Majd’ húsz éve, amikor kitalálták, hogy a település hagyományaira alapozva kocsitolóversenyt szerveznek. Ekkor aligha gondolták az ötletgazdák, hogy egyszer még nemzetközivé forrja ki magát a kis helyi program. A mostani hétvégén már tizenkilencedszer mérik össze a kocsitoló csapatok erejüket. Miközben a rangos rendezvény háromnapossá változott, és színvonalas programjainak, kiállításainak, bemutatóinak és különböző vetélkedőinek köszönhetően a megye kulturális és sportéletének is jeles eseménye lett.
A kocsi eseménysorozat július 14-én kezdődik kiállításokkal, focitornával és egyéb kísérő rendezvényekkel. Szombaton főző- és horgászverseny színesíti a fesztivált, de tárt ajtókkal várja az érdeklődőket a Kocsi Múzeum is, miközben dalkörök és táncegyüttesek váltják egymást a pódiumon. A Faluházban és környékén megtalálhatjuk a települések korzóját, a kézművesek és helyi termelők kirakodóvásárát, sőt még kovácsbemutató is lesz.
Aztán délután 4 órakor egy néhány éve kiagyalt viadal veszi kezdetét, a gladiátorfutam, amely során egyetlen „gladiátor” húzza, vonja vagy éppen tolja be a szekeret a célba, azaz egyedül teljesíti a másnapi, névadó verseny távját. A hölgycsapatok pedig az amazonfutáson bizonyíthatják erejüket. Majd a gézengúzfutam következik, amelyen mindenki a maga alkotta közlekedési eszközzel száll harcba az elsőségért.
A fesztivál fénypontja persze most is a kocsitolás lesz, amely vasárnap 16 órakor kezdődik. Egy ideje nemzetközi lett ez a mutatvány, hiszen a község testvértelepülései is gyakran indultak ezen erőpróbán. Ezen a hétvégén sem lesz másképp. A honi erős fiúk mellett csapatot indít a felvidéki Madar község, az olasz Montebelluna, a német Oberkochen és a francia Steibach település is.