2024.02.27. 11:56
15 milliós cigaretta: turistabuszban lapult a csempészáru az M1-esen
A turistabusz Angliába tartott utasok nélkül, de jól megpakolt utánfutóval. A holmik között rengeteg cigaretta bújt meg, amit lefoglaltak a pénzügyőrök.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalán számolt be arról, hogy a pénzügyőrök az M1-es autópályán ellenőriztek egy turistabuszt, amelyben több ezer doboz román zárjegyes cigaretta lapult. A moldáv turistabusz Angliába tartott, célba azonban már nem ért a csempészáru.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A több ezer doboz cigaretta hamar előkerült
Az egyenruhásoknak gyanús lett a busz, amiben csupán három ember ült, mégis utánfutót húzott. A teljesen megpakolt utánfutót kipakolták a pénzügyőrök. Rá is bukkantak a 7500 doboz zárjegyes cigarettára. A 36 éves sofőr azt mondta, hogy nem tudott az illegális mennyiségű füstölnivalóról, kollégái pakolták be a csomagokat.
A pénzügyőrök a 15 millió forint értékű dohányt lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az elkövető több mint húszmillió forint bírságra is számíthat.