2023.12.04. 14:20
Több százezerrel verte át internetes vásárlóit a nő, most bíróság előtt felel tetteiért
A Komáromi Járásbíróság előkészítő ülést tart december 5-én az ügyben. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat halmazati büntetésül ítélje börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
A vádirat szerint a nő 2019-ben munkanélkülivé vált, a megromlott anyagi helyzete miatt elhatározta, hogy jogtalan és rendszeres haszonszerzésre törekedve fog pénzhez jutni.
A hölgy internetes oldalon, valamint közösségi alkalmazáson hűtőszekrényt, mosógépet, mosogatógépet, szárítógépet kínált eladásra, valótlanul azt állítva, hogy az általa kínált háztartási gépek működőképesek, a hirdetés szövege szerint „kifogástalan műszaki állapotúak”.
2019. májusa és 2020. októbere között a hirdetésre jelentkező sértettekkel a vádlott megállapodott a háztartási gépek adásvételében, azonban a vételár kifizetésével egyidejűleg, illetve azt követően a sértettek részére vagy a birtokában lévő, rendeltetésszerű használatra műszakilag nem alkalmas eszközt adott át, vagy egyáltalán nem szállított le semmilyen árucikket, illetve ugyanazt a terméket értékesítette több alkalommal is.
A vádlott cselekményével 10 sértettnek összesen 364 ezer forint kárt okozott. A vádlott az általa állítottak igazolása végett átadott az egyik sértett részére egy kézzel írott dokumentumot, melyben valótlan névvel és címmel fél év garanciát vállalt az értékesített mosógép működőképességéért.