2023.11.09. 07:16
Sosem volt jogsija, mégis simán vezetett az esztergomi sofőr - rendőrök állítottak meg
A járőrök azonnal előállították a sofőrt tette után, azonban később kiderült, hogy más probléma is volt vele.
November 7-én, kedden járőrök állítottak meg Komáromban egy személygépkocsival közlekedő férfit. Kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, az soha nem is volt neki. A Dorogi Rendőrkapitányság a 27 éves esztergomi lakost korábban eltiltotta a járművezetéstől – közölte a police.hu.
A tájékoztatásukból megtudtuk, hogy az igazoltatás során a rendőrök azt is megállapították, hogy az autóra nem kötöttek kötelező biztosítást. A sofőrt az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol az eltiltás hatálya alatti vezetés miatt büntető-, a kötelező biztosítás hiánya miatt pedig szabálysértési feljelentés indult ellene.