2023.08.25. 08:41
Kórház helyett otthon született meg Zolika - mentők siettek a komárom-esztergomi településre
Augusztus 23-án, szerdán hajnalban folyt el a magzatvize annak a 39 hetes kismamának, akihez egy Komárom-Esztergom vármegyei községbe kérték a mentők gyors segítségét. Bár a szülők kórházba akartak indulni, az események felgyorsultak, ezért értesítették a mentőket.
A mentésirányító a hívás nyomán rögtön több egységet, köztük gyermek-mentőorvosi kocsit is riasztott a helyszínre, miközben az előkészületekre instruálta az aggódó bejelentőket. A mentősök pedig perceken belül helyszínre értek.
Megvizsgálták az édesanyát, majd, mivel úgy ítélték, hogy nincs idő már kórházba sietni, felkészültek a szülés levezetésére. Az életmentők rövid idő alatt világra segítették az egészséges kisfiút, aki rögtön fel is sírt. Helyszíni ellátást követően a kis Zoltánt és büszke anyukáját is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők – számolt be a gólyahírről közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.