Rendőrkézen

2023.08.14. 14:18

Az első után elengedték, két napon belül azonban ismét lecsapott Oroszlányban a betörő

Nem tanult az első esetből hiába úszta meg. Alig két napra rá már egy társát is bevonva ismét lecsapott a városban.

Kemma.hu

Már bringával tekertek át a városon a lopott szajréval, aztán jöttek a rendőrök

Forrás: police.hu

Ahogy arról már korábban beszámoltunk,  egy oroszlányi üzletbe ment be B. P. augusztus 10-én éjszaka. Gondolta nagy bevásárlást tart, egy gond azonban akadt, mindezt már zárás után tette. A riasztó azonnal jelzett, amiről egy biztonsági szolgálat, valamint a rendőrség is tudomást szerzett. B. P. nem tétlenkedett, két kosárba is összekészítette a szajrét. Az épület átvizsgálásakor egy raktárban bukkantak rá.

A rendőrség friss tájékoztatása szerint szabadon bocsátását követően nem kellett sok idő, hogy a férfi újra a rendőrségen találja magát. Augusztus 12-én hajnalban ugyanis társával, a 19 éves L. G.-vel betört egy oroszlányi vendéglőbe, ahonnan szeszes italokat vitt el. A lopott holmit a két férfi egy kerékpár csomagtartójára pakolta, és így haladtak keresztül a városon, amikor szembejöttek velük a járőrök. Az egyenruhások ekkor már tudtak a betörésről, így a két férfit előállították a rendőrkapitányságra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában