2023.02.02. 12:00
„Megöllek, szétvagdallak, kettéváglak" - fenyegetőzött láncfűrésszel a focimeccs után
A zaklatás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a férfival szemben.

Forrás: Shutterstock
A vádirat szerint a férfi 2021. július 4-én az Esztergomi járás településén lévő focipályánál ittas állapotban sértegette a jelenlévőket, így a sértettet is, aki a további konfliktus elkerülése érdekében hazament. Az elkövető többször felhívta telefonon az illetőt, és kérte, hogy találkozzanak és beszéljék meg a történteket. A másik két ismerősével együtt 22 óra 30 perc körül a buszmegállóhoz közeledett, amikor az elkövető kezében egy 30 centiméteres pengehosszúságú láncfűrésszel eléjük lépett.

Forrás: ugyeszseg.hu
Az elkövető a láncfűrészt félelemkeltés céljából beindította, és azt derékmagasságban tartva a többiek irányába hadonászott és vágó mozdulatokat tett, miközben azt kiabálta feléjük, hogy „megöllek, szétvagdallak, kettéváglak”. A sértett és társai hátrálni kezdtek, a tőlük mintegy két méterre lévő elkövető folyamatosan haladt feléjük, miközben két alkalommal leállította és újra indította a láncfűrészt.

Forrás: ugyeszseg.hu
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetett férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, a lefoglalt láncfűrészt, mint az elkövetés eszközét kobozza el, tájékoztatta a Kemma.hu-t a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.